Kalandozás dédanyám nyomában Fehérvárcsurgón

Nem tudom, hogy anno gondolt-e arra a dédanyám, hogy az egyik leszármazottja vendég lesz abban a kastélyban, amelynek folyosóit és kilincseit koptatja. A nagyiéknál töltött édes nyarak kötelező vasárnapi programja volt a délelőtti mise, amelyet gyerekként lehetetlen volt megúszni, ott kellett állni a “nagyi szoknyája mellett”. Mise után azért kikönyörögtem, hogy a kastélyparkon keresztül menjünk haza, a poros földúton, a fene se bánja a szép cipőt, mert akkor lehet néhány pillantást vetni az okkersárga, romos kastélyra. Számomra a kastély abban az időben a mesevilág része volt, kincseket reméltem és titkokat, ha sokat járok arra. Boldogan fantáziáltam arról, merre futottak a virágágyások és abroncsos szoknyában napernyővel merre sétáltak a kisasszonyok. Bő 20 év telt el, hogy végre be is lépjek a kastélyba. Kincseimet is megtaláltam, igaz mindig is ott voltak a nagypapám történeteiben, amelyekre kislányként, sajnos, olyan slendriánul figyeltem.

1985 nyara más volt, mint a többi. A kovácsolt vassal díszített terasz olyan szép volt, mint a képzeletemben. Néhány hónappal korábban filmesek jártak ott, a Vörös grófnő című filmet forgatták, és a forgatásra kicsinosították a teraszt valamint a terasz előtti kertet. A kastély felébredt álmából, de nyár végére vissza is szenderült. Pár évvel később a székesfehérvári Köztársaság moziban, valamelyik piros betűs ünnepen, az egész iskola a Vörös grófnőt nézte. A film elején izgatottan vártam az ismerős csipketeraszt, de csak arra emlékszem, hogy hihetetlenül untam a filmet. Gróf Károlyi György építtet a kastélyt 1844-1853 között. Később a  klasszicista stílusú kastélyt Ybl Miklós tervei szerint romantikus stílusban átalakították. A kastély és a körülötte található park méretei lenyűgözőek. Akkor értettem meg igazán, honnan is jön nagyapám könyvek iránti rajongása, amelyet én is örököltem, amikor az elliptikus, galériás, kupolás könyvtárban álltam. Nem sokkal korábban fejezték be a felújítását, még kicsit érződött a festékszag és nyoma se volt a fa könyvespolcoknak és a könyveknek, mégis nyugodt, csendes könyvtárszoba hangulata volt. Régen, a nagyapám sokat mesélt a könyvtárszobáról, itt kapta az első könyvét, azonban elképzelni sohasem tudtam illetve minden elképzelésem dacolt a fizika törvényeivel. Szívesen meghallgatnám újra a történeteket, azonban már nem tudom megkérdezni… Nagyapám a kastély melletti istállóban született. Nagy szerencséje volt, mert valaki rátalált és megmentette az életét, akárcsak az ájult dédanyámét. Dédanyám társalkodónő volt a kastélyban, nagyapám pedig lovászfiú lett, amikor abba a korba ért. A kastély egyik folyosóján mentünk, amikor ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy megérintsek egy-egy kilincset, hátha őrzik még dédanyám vagy nagypapám kezének melegét. Persze, az is lehet, hogy a kilincseket lecserélték és csak réginek tűnnek. Az esélyét latolgattam annak, hogy vajon bármelyikük “nyomába” léphetek-e a következő lépéssel, és szívesen lettem volna láthatatlan időutazó. A kastély ma kulturális központként működik és a felújítási munkálatok is befejeződtek, így régi fényében ragyog. Eltűnt az okkersárga vakolat, helyette törtfehér a homlokzat. A belső terek kicsit átalakultak, de meg is szépültek. A kápolna működik, egyházi szertartásoknak és hangversenyeknek egyaránt helyet ad. A kastély legnagyobb programja az évente (június első hétvégéjén) megrendezésre kerülő Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok. A kastély egész évben látogatható, nem csak programok idején, és akár megszállni is lehet benne.

Károlyi-kastély>>