Balatonlelléről vitorláztunk Szigligetre, közben az amúgy is csodás Balaton-felvidék a legszebb arcát mutatta. Sőt, a tó is kegyes volt. Mondják, kezdő és rutintalan vitorlázók gyakran megijednek a viharos vízen és egy életre elmegy a kedvük attól, hogy ismét hajóra tegyék a lábukat. A sorsnak valószínűleg más szándékai vannak velem, mert másodszor készültem vitorlázni és a cseppet sem morcona matrózok azzal fogadtak, hogy a víz olaj. Rutintalanságom teljes bizonyítékaként kérdőn néztem, azonban így magyarázatot is kaptam: tükörsima a vízfelszín, egy leheletnyi szellő sem fodrozza. Mire vízre szálltunk feltámad egy kis szél, a borús esőfelhők is eltűntek, sőt, a Balaton közepénél járhattunk, amikor kisütött a nap, és semmi szükség sem volt a pulóverre és az esőkabátra. A Jeanneau Sun Odyssey 36i típusú Nagy Károly teljes hossza 10,94 méter, közel sem egy lélekvesztő. Sokkal inkább csipetnyi luxus, amiért a szürke hétköznapokban sóvárog az ember lánya. A vitorlások skipperrel együtt is bérelhetőek – tehát bárki számára elérhető a vitorlázás élménye -, és a kapitányokról csak jókat lehet mesélni. Azonnal beavattak a szakzsargonba – Húzzál rongyot! – és megtanítottak csomót kötni. Miután megszenvedtem a palstekkel, köthettem néhány egyszerű, de látványos takács csomót is. Ennyi zrikálás minden szárazföldi patkánynak jár, főleg akkor, ha elméletben már megtanulta kilopni a szelet más vitorlájából és egyre magabiztosabban járkál a fedélzeten. Közben a Balaton megmutatta az összes színét, a haragos szürkétől a csillogó smaragdzöldig, és a Balaton-felvidéket olyan nézőpontból láthattam, mint még soha. Innen is gyönyörű volt! A fák már elkezdték lombjukat zöldről aranysárgára és pirosra váltani, de a Badacsony lankáin még tőkén voltak a szőlők. Balatonlelléről indultunk és Szigligetre érkeztünk, ahol megkóstoltuk a Bodzabort és felmásztunk a várba is. Szigliget azonban egy következő mese, az viszont biztos, hogy most már végleg és menthetetlenül beleszerettem a vitorlázásba.
