Marostica azonnal elkötelezett hívévé tett.
Pedig először csak a hatalmas falat láttam, amely hibátlan nyakláncként öleli körbe a várost. Felfut a hegy tetejére, ahol a “medál” a felhőkig nyújtózó vár. Mindenképpen meg kell mászni a kacskaringós, megerőltető utat a felső várig, mert onnan a kilátás hadúri. Madártávlatból kémlelhetjük az alattunk elterülő síkságot. Egyébként pedig mikor lenne alkalmunk olajfák között majdnem az égig mászni.
Marostica kellemes hangulatú kisváros színes házakkal, szűk utcákkal és egy híres játékkal. Castello Superiore előtti teret márványkő borítja és a fekete-fehér négyzetek sakktáblát alkotnak, innen a neve a Piazza degli Scacchi, azaz Sakk tér. 1454-ben két nobili, Rinaldo D’Angarano és Vieri da Vallonara, beleszeretett Taddeo Parisio, Marostica urának, Lionora nevű, állítólag gyönyörű lányába. Az akkori szokás szerint meg kellett mérkőzniük és a győztes vihette a lányt. Parisio kitalálta, hogy a két kérő sakkjátszmában mérje össze erejét. A nagyúr ravaszsága azonban igen szemtelen, mindkét lányát férjhez kívánta adni. Lionora kezére a győztes pályázhatott, húgát pedig a vesztesnek kellett feleségül venni. Arról nem szól a fáma, hogy Lionora húga után miért nem tolongtak a kérők. A kérők sakkjátszámája nagy látványosság volt. Nem csak a díszes úri kompánia, de még a szolgák is összesereglettek. A két kérő mozgatta a fehér és a fekete sakkfiguráknak öltözött embereket, akik a játék szabályai szerit ám igen parádésan tették dolgukat. Azóta, a hagyomány szerint, minden évben megelevenedik ez a játszma és napjainkban is a sakkfigurákat XV. századi ruhába öltözött emberek személyesítik meg.
