Kezemben akadt néhány régi CD és rajtuk rengeteg fotó és emlék. Gyere velem 2003-ba, Velencébe!
Szinte tökéletesen emlékszem arra a pillanatra, amikor a Népligetből elindult a busz Velencébe. Este volt és őrültségnek tűnt, hogy egész éjjel buszon zötykölődöm, hogy reggelre Velencében legyek – de nem voltak messze a koleszes évek, amikor megtanultam a buszon aludni -, és minden kényelmetlenségnél többet ért, hogy lássam a tengert, mert megígértem magamnak.
Velencét legalább egyszer látni kell, viszont nem a Szent Márk téri galambokra, a kávé keserűségére vagy a Sóhajok hídjára emlékszem arról az egy napról, hanem a reggeli utcákra, ahogy a felkelő nappal együtt az élet is elindult, a kölcsönkapott fényképezőgépre és a lopott csókra. Egy olasz fiú lopta tőlem. Máig mosolygok a pimaszságán.
