Három nap, három város: Kecskemét

A gyerekdalból ismert Cifrapalota nem a legfelkavaróbb és legkáprázatosabb dolog Kecskeméten. Színek és formák a hírös városban. A kecskeméti sétát a főtéren érdemes kezdeni. A tér évszázadokon keresztül a város piactere volt most leginkább egy buja park, ahol nyáron jót lehet beszélgeti a fák árnyékában, ősszel pedig színpompás csoda, ahol könnyű elfelejteni hogy a hírös város szívében állunk. A “fákon túl” a teret három épület és három stílus uralja. A katolikus Nagytemplom az Alföld legnagyobb copf-stílusban épült székesegyháza, 73 méteres tornyával szó szerint tekintélyt parancsoló. Mellette áll a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján készült Városháza, amelynek alapkövét 1893-ban tették le. A szecessziós épület dísztermének érdekessége, hogy a színezett üvegablakok Róth Miksa műhelyében készültek, a magyar történelmet bemutató freskókat pedig Székely Bertalan készítette.

A Nagytemplom másik oldalán a szocreál építészet hagyta ott a nyomát. Egy szálloda és egy lakóház geometrikus formái is tudnak szépek lenni.

A főtérről rövid séta a szecesszió mesterműveként és dalban is megénekelt Cifrapalota, ami legalább egyszer az életben látni kell. Tényleg zöld az ablaka és gyönyörűek a részletei mind kívül, mind belül. Az épületben a Katona József Múzeum kiállítóhelye működik.

A Cifrapalota mellett áll egy hófehér épület, amely a Tudomány és a Technika Háza. A mór-romantikus stílusban épült egykori zsinagógát az 1970-es években konferencia-központá alakították át és Michelangelo 15 szobrának hiteles másolata látható a galérián. Nekem életem legnagyobb kultúrsokkját jelentette ez az épület, annyi minden keveredik itt: a 1970-es, 1980-as évek retrója, a tudományosság légköre, a zsinagóga szakrális misztériuma, a hatalmas Michelangelo szobrok meztelensége, de nem márványból, hanem gipszből, a színes üvegablakok fényei, az itt-ott felejtett retró bútorok és az ötméteres eredeti Dávid-szobornak csupán csak a feje…

Bármerre sétáltam Kecskeméten elképesztő szín- és formakavalkáddal találkoztam. Az ünnepélyes apró részletek ugyanolyan nagy hatással voltak rám, mint a hétköznapi egyszerűség.

Kecskeméti napom utolsó állomása a Bozsó Gyűjtemény volt. A Gyűjtemények háza igazán meglepett. Bozsó János Munkácsy-díjas festőművész több évtizeden át gyűjtötte az elmúlt évszázadok – főként néprajzi – tárgyait, de én ilyen mennyiségre (és minőségre) nem számítottam. Lehengerlő volt a polcokra felsorakoztatott, több szobányi cserépedények sokasága, amelyeket egykor használtak, abban főztek, abból ettek, életük része volt. A mángorlók, borotvatokok, kelengyésládák, pálinkásbutellák egy réges régi világba kalauzolnak és nem csak a régi emberek életéről mesélnek, hanem arról is, hogy számunkra mi volt a szép, milyen szeretettel és gondossággal választották ki használati tárgyaikat. Bozsó János szenvedélyesen gyűjtötte a régi tárgyakat és – mivel nagyon népszerűek voltak a festményei – sokszor egy-egy festmény cserélt el padláson talált kincsre. Ugyancsak a Gyűjtemények házában kapott helyett Hanga István órásmester gyűjteménye, amelynek az egyik legérdekesebb darabja a Nagytemplom régi óraműve, amelyet némi izommunkával mind a mai napig működésre lehet bírni.

A tanulmányutat a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi régiója szervezte, köszönöm nekik és mindenkinek, aki segített felfedezni a várost.