6 napon keresztül kísértem Tónit – Puskás Antalt – az országos Kéktúra útvonal mintegy 150 km-nyi szakaszán. Tóni látássérült, és a Magyar Természetjáró Szövetség segítségét kérte egy régi álma megvalósításához; a Kéktúra közel 1200 km-es útvonalának teljesítéséhez.
Tóni az MTSZ (Magyar Természetjáró Szövetség) segítségét kérte egy régi álma megvalósításához; a Kéktúra közel 1200 km-es útvonalának teljesítéséhez.
A túra teljesítéshez Tóninak olyan segítőtársakra van szüksége, akik kísérik Őt. Nem kell kézenfogva vezetni, csak szavakkal irányítani, hogy a számára láthatatlan akadályokat – gödrök, kiálló kövek, belógó faágak stb. – el tudja kerülni.
Látóként kísérni látássérültet egy, a táj, a környezet szépségeiről (is) szóló túrán, kicsit ellentmondásos dolog. Mondtam is Tóninak, hogy tulajdonképpen ez a “vállalkozás” neki nem is arról szól, hogy Őt kísérik a segítő túratársak, hogy teljesíthesse régi álmát, hanem Ő viszi el túrázni ezt a sok embert, Ő mozdítja ki ezeket az embereket a falak közül, a megszokott környezetükből.
Úgy látni a természet, a környezetünk szépségeit, hogy a mellettünk állónak ebből semmi sem jut, egész más megvilágításba helyezi a dolgokat. Mert ezeket elmondani, beszélni róluk úgy, hogy a látássérült is élvezze, szerintem lehetetlen. És amikor azt kéri, hogy menjünk be megnézni pl. a Vadászati múzeumot, akkor nem tudom eldönteni, hogy nekem szeretné megmutatni, vagy Ő próbál a saját emlékei alapján egy képet maga elé képzelni a körülötte lévő, de számára már láthatatlan dolgokról. És persze kéri, fotózzunk, hogy legyen mit megmutatni az érdeklődőknek az általunk látottakból. Így pedig még inkább az az érzésem, hogy Ő, a látássérült hívja fel a figyelmünkre azokra a szépségekre, amiket Ő maga már nem láthat. Akárhogy is forgatom, az a paradoxon, hogy bár kívülről nézve úgy tűnik, mi segítjük Tónit, a valóságban pont a fordítottja történik. Ő segít nekünk, hogy egy kicsit jobb legyen a világunk.
Számomra nagy ajándék volt, hogy megmutatta nekem a Szent György hegy, és a Badacsony bazaltorgonáit, a Szentbékkálai kőtengert, a Káli medence csodás panorámáját, a Balaton felvidék végtelennek tűnő szőlősorait, falvait és csodálatos erdeit.
Tóni egyébként még nem teljesen vak; ha számokban kifejezhető, akkor jelenleg kb. 20%-os lehet a látása. Ez nagyjából annyit jelent, hogy megfelelő fényviszonyok között kontúrokat azért képes látni. Utunk során általában előtte haladt egy ember, akit valamennyire képes érzékelni, és ez a személy navigálja őt. Ha kívülről látja valaki, akkor fel sem tűnik Tóni fogyatékossága. És emiatt az Őt segítőknek sincs könnyű helyzetük; nekem is elég sok időbe telt, míg legalább közelítő elképzelésem alakult ki Tóni érzékelésének határairól. Tóninak pedig az okoz(hat) nehézséget, ha új navigátora akad, aki más kifejezéseket használ, másként hívja fel a figyelmét az utukba eső akadályokra. Nehéz a segítőnek azt is felmérni, hogy adott szituációban, adott helyen felmerülő akadályt Tóni képes-e biztonságosan leküzdeni. És emiatt könnyű átesni a ló másik oldalára, azaz annyira óvni Tónit, hogy az viszont már számára terhes.
De ez alapvetően két önálló ember közötti bizalmi kapcsolat, amit nagyon sokunknak tanulni kell. A segítőknek azt is meg kell tanulniuk, hogy ne vigyék túlzásba a “gondoskodást”, Tóninak pedig azt, hogy elfogadja azt, mert látásának további romlásával, sajnos, még inkább rá fog szorulni másokra. De hiszek benne, hogy mind a körülötte lévők, mind Ő maga képesek megtanulni “egymást”, és tanulni is a másiktól.
A fizikai teljesítmény csak egy dolog, egy ilyen túra során. Utóbb visszatekintve nemhogy nem ez számít, de még el is törpül a többi élmény mellett. Számomra sokkal többet jelent az a sok ember, akikkel ezalatt az idő alatt találkoztam, megismerkedtem. A túratársak, akik hosszabb-rövidebb szakaszon elkísérik Tónit, helybeliként bemutatják a környéket, és annak különlegességeit. Az állandóan változó létszámú és összetételű túracsapat szállásadói, külső segítői, időnként olyanok is, akik nem is ismerik ennek a kalandnak a hátterét, de meghívják a teljes csapatot ebédre. És persze a túra szervezői, akik lelkesen támogatják Tónit és aktuális kísérőit az egész út során.
Ha érdekelnek Tóni kalandja, akkor virtuálisan is követheted Őt a túra Facebook oldalán, illetve a Turistamagazin oldalain, de a hátralévő távra még bárki jelentkezhet Tóni mellé kísérőnek, vagy egyszerűen csak becsatlakozhat túratársnak.
Fotók: Tihi
