Boldog 1600. születésnapot Velence!

Velence nem a kedvenc olasz városom, de boldogan köszöntöm fel a születésnapján. 1600 évből hajszálvékony a közös múltunk, de arra érdemes emlékezni. Jó kicsit újra utazni!

A Ponte di Rialto közelében a Ruga dei Oresi-ben (az Aranyművesek utcájában) áll a San Giacomo di Rialto templom. A hagyomány ez a legősibb velencei szentélye, amelynek alapkövét 421. március 25-én tették le. Annak ellenére ezt a dátumot ismerik el a város alapításának, hogy abban az időben több hullámban menekültek venetói emberek a szárazföldről a lagúnák szigeteire a barbárok támadásai elől, mert későbbi iratokban ez a dátum előbukkan. Többek között Marin Sanudo történész a 1514-es nagy rialto-i tűzvész kapcsán azt írta a naplójában a krónikákra hivatkozva, hogy a 421. március 25-re datált San Giacomo di Rialto volt az első Velencében épült templom.

 

Nagyon boldog 1600. születésnapot Velence!

 

Velence nem a kedvenc olasz városom, de mindig, újra és újra rá kell döbbennem, hogy szeretem, és éppen ezért örömmel köszöntöm fel a születésnapján.

Eddig háromszor jártam Velencében. 2003-ban, 2006-ban és 2019-ben. Egyszer se a karneválon és mindig megfogadtam, hogy soha többet nem megyek vissza. Mert miért is mennék…. De – ahogyan oly sokszor – a soha tarthatatlan. 

2003-ban éppen túl voltam egy váláson és mindenképpen el akartam menni a tengerhez. Velence éppen közel volt, és volt úgy buszjárat, hogy szállás nélkül el tudjak tölteni a városban egy napot.

A busz éjszaka indult és reggelre ért Velencébe. Akkor jártam először Velencében, akkor jártam életemben másodszor a tengernél. 27 éves voltam.

A város még csak ébredezett, amikor megérkeztem. Turisták még nem voltak az utcákon, a helyiek söpörtek, árut szállítottak. Még ennyi év távlatából is emlékszem arra a reggelre.

Egész nap a várost jártam, szinte üres zsebbel. A hajnali csedesség lassan elmúlt és megtelt a város. Egy olasz fiú megpróbált felszedni. Csak egy kicsit engedtem neki. Az esti busszal jöttem haza.

Akkor úgy éreztem, hogy minden utcán legalább kétszer jártam és túl nagy a világ ahhoz, hogy visszamenjek Velencébe.

 

 

2006-ban pár napos olaszországi utazásra (Bassano del Grappa, Marostica, Padova, Cittadella) mentem a szerelmemmel. (Később ő lett a férjem.) Mirában volt a szállásunk, és aznap, amikor megérkeztünk, elmentünk megnézni Velencét is. Nem lehetett kihagyni, ha már ott voltunk a közelében. Sétáltunk egy nagyot, én egyetlen fényképet se csináltam.

Biztos voltam benne, hogy többet nem megyek vissza. Túl nagy a világ ahhoz, hogy még egyszer megismételjem Velencét.

 

 

2019-ben a Cinque Terrére tartottuk. Megint a szerelmemmel, aki már a férjem volt, és a két gyerekünkkel. Megint Mirában volt a szállásunk, mert meg akartunk mutatni a várost a gyerekeknek. Mert Velencét legalább egyszer az életben látni kell. Nagyon jó napot töltöttünk a városban.

(Akkor még fogalmunk se volt arról, hogy pár hónappal később a pandémia teljesen felforgatja azt az életet, amit addig ismertünk. )

A nap végén azt gondoltam, hogy most már tényleg nem fogok többet Velencébe menni. Most már nem vagyok ebben biztos. Szívesen járnám újra a város utcáit, érezném az illatokat, hallgatnám a zsivajt. Velence csábító úti cél.

 

 

Velence születésnapi mulatságai a tervek szerint egy évig fognak tartani. Nem lenne rossz személyesen is felköszönteni!