Aréna és Lamberti-torony. Hello Verona!

Júlia erkélyét kihagytuk, viszont rengeteget lépcsőztünk az Arénában és a Lamberti-toronyban. Ilyennek láttuk Veronát!

 

Verona

Nem terveztem, hogy bármikor is visszatérek Veronába, de amikor a fiam azt mondta, hogy ő megnézne egy amfiteátrumot, azonnal úti cél lett az őszi nyaraláson. (Egyszerű és logikus lépés volt, hiszen tudtam, hogy Rómáig a Colosseum-ig nem fogunk leautózni, viszont legutóbb, amikor Veronában jártunk, ugyanúgy Mirában szálltunk meg, mint most, tehát elérhető távolságban volt.)

A fiainkat lenyűgözte az Aréna mérete. Azonnal galidátorként harcoltak egymással, majd többször le-fel szaladtak a nézőtéren. (Eléggé aggódtam a kisebbikért, mert nem a lépcsőn járkált, hanem az üléseknél, amelyeken fel- és lelépni felnőttként is izmos feladat.) Hazafele azt mondták, hogy ők is jófej szülők lesznek, és majd ők is elhozzák ide a gyerekeiket.

Az Aréna miatt mentünk, de – természetesen – sétáltunk egyet a városban. Ez volt a terv: Arena di Verona -> Borsari Porta – > Fontana Madonna Verona->  Torre dei Lamberti -> Arche Scaligere ->Ponte Pietra -> Castel San Pietro.

 

 

 

A Borsari kapu (Porta Borsari) az ókori Verona egyik fennmaradt kapuja. Ezért ejtettük útba. Időszámításunk előtti 1. században építették, majd időszámításunk szerint 3. században fehér mészkővel felújították. Mostani nevét a középkorban kapta, amikor vámszedők tevékenykedtek itt.

 

 

 

És ha már ott volt, fel is másztunk a Lamberti-torony (Torre dei Lamberti) (majdnem) tetejére. 

A Lamberti-torony (Torre dei Lamberti) 1172-ben kezdték el építeni, hogy hirdesse a Lamberti család gazdagságát. 34 méteres volt, amikor elkészült. 1295-ben bővült a két híres haranggal, a Rengo-val és a Marangona-val és akkortájt Torre delle Campane néven emlegették.

1403-ban villámcsapás csapott fel a torony tetejébe, de a helyreállítását csak 1448-ban kezdték meg és 16 éven át tartott. A torony ekkor érte el a 84 méteres magasságot.

A toronynak négy harangja van. A legnagyobb a Rengo, amelyet akkor verték félre, ha sürgősen hadba hívták a férfiakat, vagy összehívták a városi tanácsot. A legkisebb harang, a Marangona jelezte az idő múlását, a munkaidőt, azaz ritmust adott a városi életnek, de akkor is megkongatták, ha tűz ütött ki a városban. A másik két kisebb harang (Az Órák harangja és a Rabbiosa) a 18. században került a toronyba.

A torony tetejébe 368 lépcső vezet. Mi ebből lelépcsőztünk 279-et az első erkélyig (a harangtoronyba nem lehetett felmenni), ahonnan teljesen be lehet látni a várost. (Apró infó, hogy kb. 160 lépcsőt ki lehet váltani lifttel.)

A belépőjegy ára tartalmazza a Gallery of Modern Art-ba a belépőt, hova az udvarról “végtelenül hosszú” lépcsősor vezet. Akkor végtelenül hosszú, ha az ember lábában már benne van több száz lépcső és séta. (De megmásztuk!) Az alkotások nem voltak lenyűgözőek, de a fiainknak tartottunk egy rövid – és könnyen emészthető – művtöri órát.

 

 

 

Séta közben bukkantunk rá a De Rossi Il Fornaio-ra, ahol nagyon finom dolgokat vettünk. Az internet népe nem rajong ezért a kis üzletért, de nekünk tökéletes volt, lehet hogy azért, mert éhesek voltunk.

Miközben sétáltunk egészen véletlenül keveredtünk ugyanabba az utcába és ugyanahhoz az étteremhez, ahol 2007-ben már jártunk. Igaz, akkor kettesben, kapcsolatunk elején, most meg a srácokkal. Viszont a váza megint ott állt az asztalon és megint volt benne virág.  

Édes-melankolikus érzések kerítettek szálltak meg. Lesétáltunk az Adige partjára – a tervezett séta további részét hagytuk a fenébe -, a gyerekek rohangáltak, mi meg önmagunkban egy pillanat alatt újraépítettük, újraéltük az elmúlt 12 évet. Nyugalom és boldogság árasztott el. Miközben visszafelé sétáltunk a kocsihoz ettünk egy fagyit és ragyogott a nap. (Csak a naplózás kedvéért 2019. október 25-e volt és pólóban sétáltunk.)

Ui: Kevésbé romantikus, de nekünk éppen jól jött, hogy Veronában van Primark. Ruhákkal is feltankoltunk.