Ez az a cucc, amibe az ember csak azért tesz egy kevés lisztet, hogy sütinek hívhassa a tömény csokoládét. Nem vagyok édességfüggő, de mostanában egymás után csupa olyan könyveket olvastam, amikben a főhősnőknél a válságkezelés két alappillére a brownie és doughnut volt, és egyszerűen megkívántam a dolgot. Vagy mondhatnám oly szépen is, ahogy Esterházy szokta: csokoládézhatnám.
Filmajánló és játék.
Egyetlen viccesebb dolog létezik az űrbe küldött üzenetnél, az időkapszulába zárt jövőkép. 1959-ben megkérnek egy osztálynyi diákot, rajzolják le, milyennek képzelik a jövőt 50 év múlva. Egy furcsa kislány rajz helyett számokkal írja tele a papírját. Sittysutty eltelik ötven év és az időkapszula kibontása után egy asztrofizikus fiához került a múltbéli üzenet.
Azt hiszem, már a Médea és gyermekei idején megfordult a fejemben, hogy egy ilyen “fajsúlyú”, kortárs szépíró vajon ír-e a holokausztról? Papírra veti-e a maga történetét? (L.Ulickaja kikeresztelkedett zsidó.) Van-e bátorsága írni erről, tud-e újat közölni, miközben sokak számára “már annyira elcsépelt ez a téma”?
