Cseperednek szépen, bár dráma is volt közben, de kettőhöz még szabad a gazda.
Különösképp nem kívántam ezt megtudni, de megtudtam, hogy az egész apró macskának attól is lehet tüdőgyulladása, ha félrenyel. És ettől a tüdőgyulladástól meg is halhat, minden segítség dacára. Háromból ketten maradtak hát a fekete kismacsekok a motorszerelőnk műhelye táján, nekik viszont világba jó dolguk van; sok száz százalékosan agyonkényeztetett jószágot kap, aki majd örökbe fogadja bármelyiket. A macskákat egyébként utáló, továbbá a macskákra kimutatottan allergiás motorszerelőné kis túlzással álló nap a keblén melengeti a vakarékokat, a többiek pedig képesek a városhatáron túlra eljárni, hogy igazán jó minőségű, megfelelően zsíros kecsketejet vegyenek a most már nyitott szemű ikerpárnak, és továbbra is fáradhatatlanul etetik, ápolják, szeretgetik őket. Pedig a szeretgetés az nem könnyű feladat, mint azt férfias tenyerű, ereje teljében lévő motorszakértőnktől megtudtuk. A vézna kis lényeket ugyanis szerelőmancsaival nem tudja elég gyengén simogatni, de sebaj, kitalálta a megoldást. Orr. Orral tökéletesen tudja cirógatni a kormosokat. Igaz ugyan, hogy az egyre aktívabb kölkök boldogan vadásszák le kitolt karmokkal és nyitott szájjal a Közelítő Orrot, de ezt az Orr tulajdonosa férfiasan tűri. Viszont ilyen fotót nem volt hajlandó küldeni. Az újabb fényképeken érdemes megfigyelni az egyre veszedelmesebbnek tűnő karomszerkezeteket.