Megszaporodtunk. Kamilla (Vilmos szavaival: a horrorisztikus családtag), fülek nélkül él, és vakarózik, de a fertőzés elkerülése érdekében elkülönítettük. Charlottenak pedig játszótársra volt szüksége. Az egérvásárlás felért egy melltartó kiválasztásának utánjárásával, annyi szempontot kellett figyelembe venni. Fekete – fehér legyen, nőnemű, fiatal és olcsó. A szokásos boltjainkat végigjártuk a Châtelet-nál, de egyik üzletben sem találtunk megfelelőt. Egészen a Rue Rivoli-ig (a Louvreig) gyalogoltunk azzal a hittel és elszántsággal, ami a maratoni futáshoz kell. Aztán a sarkon, a legeslegutolsó állatkereskedésben, miután elmondtam a tulajdonosnak az egér paramétereit, megkönnyebbültem. A férfi szája mosolyra húzódott és tudtam, hogy kitartásunkat egér koronázza. Miután elmondtam, hogy csak egyetlen példányt szeretnénk vásárolni, kicsit alábbhagyott a férfi lelkesedése (1 db fehér egér 4, – a fekete – fehér vagy szürke- fehér 5,50 euro, de 3 darab vásárlása estén kedvezmény jár), de én hajthatatlan maradtam. A buszon nem bírta tovább a lányom és elővette a szállítókosárkából, az utasok legnagyobb megdöbbenésére. Miután megnyugodtak és szemlélgették a “boldog gyermekkor” zsáner-pillanatait, lopva engem mustráltak. (Tudom én, hogy korábban másról szólt ez a mustra, de a lányom elégedettsége engem is elvarázsolt.) Otthon, az összeszoktatás nem volt zavartalan, Charlotte védte a területét (gondolom) és a kicsi – aki végül a Brandy nevet kapta – közeledésére sivítással reagált. Bő egy nap eltelte után : jelentem összeszoktak, nincs sivítás, nincs marakodás, csupán két élénk, kíváncsi egérke. Eszter ma napoztatta őket az udvaron, miközben eljátszotta a rigolyás egérpásztort. Tudja ő, hogy nem nevelhetők, nem idomíthatók, sőt egyáltalán semmilyen hasznot nem hajtanak, de szereti őket.
