Ő tudja, mi az a most. Újabb érv a kutyatartás mellett.
Azt hiszem, már volt szó arról, hogy a kutya fizikai és pszichés értelemben is remek testőr. Fizikailag azért, mert legalább minimális rendszeres mozgásra rákényszeríti az embert, pszichésen-lelkileg pedig a jelenlétével és viselkedésével segít.
Számomra az egyik nagy csoda a kutyában az őszintesége (persze most hagyjuk ki az Oscar-díjért kiáltó alakításokat, mint például az „éhező kutya”, vagy az „annyira fáradt vagyok, hogy hazamenni se tudok a parkból”): nem rejtegeti az érzelmeit, nem taktikázik. Tökéletesen a Mostban él.
Megoszlanak a tudományos vélemények arról, hogy a kutyának mennyire van időérzéke; azt hiszem, csak annyi biztos, hogy a belső órájuk jól működik (séta és evés ideje), egyébként minden más a Mostban történik. Vagyis a kutya mindig teljes odaadással megéli az adott pillanatot – nem úgy, ahogy mi, emberek tesszük. Szerintem érdemes figyelni és átvenni ezt a ritmust, ha más nem, a séták idejére.
Nézd meg, hogy mozog, hogy szimatol, hogy figyel. Nem a múlton rágódik, nem a jövőn aggódik, csak élvezi azt, ami most van. Élvezi a kintlétet, hogy vele vagyok, hogy szagokkal, kutyákkal, emberekkel találkozik. És ennyi. Többek között ez az oka, hogy egyedül szeretek vele sétálni, és séta közben nem mással vagy másokkal foglalkozni. Tökéletesen helyreteszi az ember agyát. Mintha lenne egy saját, személyre szabott Zen-mestered.
