Házon kívül elvileg kötelező tartozéka az ebállatnak a nyakmadzag. De ez igazán se a kutyának, se a gazdának nem jó. Vigyázat, hosszú lesz!
A kutyások életében ez az egyik olyan vitatéma, amit a végtelenségig lehet rágni. A kutyások sem értenek egyet a kérdésben, hát még ha kutyátlanokat, netán kutyáktól félő járókelőket is megkérdeznénk. Nehéz ügy, na. Megértem – főleg városban – a póráz mellett szóló érveket. Van egy halom olyan helyzet, amikor balesetveszélyes, ijesztő, zavaró lehet egy szabadon sétáló kutya. A társadalmi elvárásoknak engedve tehát mindenképp muszáj megtanítani a kutyát, hogyan viselkedjen tisztességesen, mikor póráz kerül a nyakába. De azt ugye azért senki nem hiszi, hogy a gazdájukat aszfalton vízisíeltető kutyák kevésbé veszélyesek csak azért, mert póráz van rajtuk? Vegyük Bódogot: az ő 40 kilójával az én nem sokkal több kilómat akkor húzhatná el, amikor csak akarja. Nem a póráz tartja mellettem, hanem én, illetve a nevelés. Ha nem lenne viszonylag megnevelve, pórázastul is szaladhatna (velem együtt), amerre kedve tartja. Arra akarok kilukadni, hogy biztonsági szempontból szerintem a póráz elsősorban látványelem: sokakat megnyugtat, ha látják a kutyán, hát legyenek tőle boldogok, ha nagyon kell, felteszem rá – elsősorban azért, hogy a beszólogatásoknak elejét vegyem. Mindeközben én egy póráz nélküli kutyáról alapból feltételezem azt, hogy nem vérengző vadállat, különben nem lenne így elengedve, de ebbe sokan nem gondolnak bele. Oké, az elméletemben benne van a tévedés lehetősége, de én nem félek a kutyáktól, úgyhogy megengedem magamnak. Kisebb testű kutyáknál a póráz másabb gondokat vet fel: a gazda könnyen él az erőfölényével, vagyis a kutya végül nevelés nélkül is kénytelen azt csinálni, amit a gazda akar. Ráadásul ezek a kutyók (nagy tisztelet a kivételnek) igen ritkán kerülnek le a spárgáról, emiatt néhány gazda „szükségtelennek” tartja a nevelést. Mindennek tetejébe egyfajta téves kép alakulhat ki a kutyában az állandó összekötöttség miatt: az indokoltnál bátrabbnak és erősebbnek érezhetik magukat, hajlamosabbak arra, hogy morgósabbak, ugatósabbak, agresszívabb fellépésűek legyenek. Szabad mozgás híján kimarad náluk egy olyan, nagyobb merítésű szocializációs folyamat (vö: többi kutyával játszás, erő-összemérés), aminek nyomán idővel összeállhatna az agyukban, hogy mégis ki hány kiló, merre ér acsarkodni. Ha két kutya közt balhé van, tapasztalataim szerint nagy arányban az ilyen „bátrak” provokálják ki. A póráz nélküli sétát, az elengedést – fizikai és bizalmi értelemben egyaránt – kicsi korban kell kezdeni; akkor még bennük van az ösztön, hogy ne nagyon távolodjanak el a falkától, emiatt szinte biztos, hogy könnyű őket visszahívni. Felnőttebb korban kezdve ez már sokkal nehezebb, nem csoda, ha az első szabad futástól megmámorosodott kutya nem rohan vissza hozzánk a hívó szóra. Ennek ellenére gyakran találkozom olyan kölyökkutyásokkal, akik azt mondják: most még kicsi, még nem merem elengedni, majd ha nagyobb lesz… Tehát szabály ide vagy oda, Bódog a testalkatának és a szabadságjogokban hívő gazdáinak köszönhetően a lehető legkevesebbet van pórázon, illetve a lehető legtöbbet van olyan helyen, ahol nem kell rá póráz. Tény, hogy ez koncentráltabb és folyamatosabb odafigyelést igényel, mint a pórázas verzió, mert még a legjobban nevelt kutya se száz százalékosan megbízható, mégis bízni kell benne, mert csak úgy működik. És különben is, a sétának úgyis róla, a rá figyelésről kéne szólnia, nem? A pórázas mászkálást nem is hívjuk sétának, az csak amolyan egészségügyi kanyar. A séta az, amikor póráz nélkül jöhet-mehet, szaglászhat, futhat, áshat, hempereghet, és – kompatibilis kutyahaver esetén – ismerkedhet. Igen, ehhez park kell, vagy mező, vagy erdő. Szerencsés esetben ez van annyira közel, hogy minden nap el lehessen jutni oda a kutyával. A betonos belvárosból persze messzebb kell menni egy ilyen helyig: ha a gazda ezt naponta bevállalja, akkor megintcsak nincs gond a lakásban tartással. Ha nem tudja vállalni, akkor valóban ne tartson ebben a helyzetben kutyát. Na, még mielőtt könyvnyi értekezést írnék a kérdésről, zárom inkább a témát egy olyan érvvel, amit nem nagyon lehet támadni: az a kutya, amelyik póráz nélkül is tud sétálni, tuti nem fogja elrántani és összetörni a gazdáját, mikor télen minden járdát tükörjég borít…
