A kutyák által elfogyasztott dolgok nem feltétlenül korlátozódnak az élelmiszerek körére. Kiskorában Bódog például gyorsabban tudott lenyelni egy egész zacskó papírzsebkendőt, mint hogy két méterről odaugorjak hozzá, a tesóm kutyája pedig felnőtt létére akár rágás nélkül is képes leküldeni a torkán egy kisebb plüssállatot. Természetesen ezekkel az apróságokkal nem kell számolni, amikor a kutya energia- és tápanyag-igényét mérjük fel. Amikor Bódog kölyök volt, sok állatos tapasztalattal két dologból nem engedtünk: amíg csak lehet, általunk megfelelőnek ítélt prémiumtápot kapjon a kiskutya, és szárazat, semmivel se felöntve, tanuljon csak meg rágni. Az utóbbi jól sikerült, Bódog azóta se habzsol, mindent rendesen megrág. A prémiumtápozásnak érdekes módon szakadt vége (még épp időben, amikor már kezdte a büdzsét komolyan megterhelni): kicsi Bódog úgy fél évesen (addig emberi kajamaradékot se kapott) besokallt a rengeteg vitamin-fehérje-ásvány-mittoménmi kombótól, megváltozott a kiválasztása. És erre valami okos szakember azt mondta, hogy térjünk át valami sokkal egyszerűbb tápra, meg fog oldódni a gond. Így is lett, emésztési probléma meg is oldódott, és jöhettek az egyéb kaják is. Közben a napi háromszori étkezésről magától állt át a kettőre, majd végül az egyre (másfélre). Hamar az eszünkbe véstük, hogy krumplit csak akkor adjunk a kutyának, ha szeretnénk két éjszakán keresztül kétóránként lemenni vele, vagy ha kifejezetten diétáztatni akarjuk. Mentségünkre szóljon: nem mi adtuk neki, önkiszolgáló módon lenyúlta a lábosnyi paprikáskrumplit. A rizzsel jöttek az első igazi látványos performance-ok: Bódog képes volt a szósszal-pörkölttel kevert rizst szemenként lenyalogatni, és a rizseket egyenként kiköpködni (ezt csak a gyorsrizzsel csinálta, amit én főzök, azt megeszi). A tejtermékekre brutálisan rá van kattanva, talán még a húsnál is előkelőbb helyen áll nála a sajt, és száraz kenyérrel bármikor le lehet kenyerezni. A reggelije jó ideje egy doboz joghurt, amihez szigorúan kéri a poharat is, kinyalogatásra. Este meg séta után jön a viszonylag buta táp, sertéskörömből rittyentett kocsonyával tálalva (másfél kilóból (~300 Ft) meg némi zöldségből lesz egy másfél hétre elég, nagy fazéknyi adag). Láthatóan nála ez így együtt pont kiegyensúlyozott táplálást biztosít. Annak nagyon örülök, hogy semmilyen édességet nem szeret (nem is tesz jót a kutyáknak), viszont gyümölcsöt és a zöldséget se eszik (tesóm kutyája bármit, egy egész fányi cefrésedő barackot is). Volt, hogy sikerült ellopnia egy becsomagolt szendvicset: akkurátusan leszedte a celofánt, félretette belőle a paprikát, és a maradékot jóízűen befalatozta. Ennek ellenére kinézi a gyümölcsöt is a szánkból, de ha adunk neki, egyszerűen leejti a nyelvéről, épp csak nem pfujjog hozzá (és ez annyira mókás, hogy mindig megkínálom a gyümölcseimből). Aztán persze nézi tovább, ahogy banánozunk, cseresznyézünk. Ezért volt igazi döbbenet, hogy múlt héten boldogan, folytatólagosan elkövetett dinnyézést mutatott be, melynek végeztével még a zöld héjat is elrágcsálta kicsit. Lehet, hogy idővel a kutyák ízlése is változhat, ugyanúgy, ahogy az embereké?
