Bódog szupertitkos családfájának ágas-bogas lombozatában egészen biztosan megbújik egy varacskos disznó és egy víziló is.
Bódog nagyon erősen vízfixált, ha természetes víz közelébe kerülünk, eszét veszti, és kétszáz méterről nekifutva vetődik a habokba, amiket persze visszafogott mozgásával ő maga kavart. A menetrend általában az, hogy először kiissza a tó/folyó felét, aztán jön a dagonyázás, majd az úszás, ezután kijön, hogy alaposan lerázza magát (ezt lehetőleg mindig ember közelében végzi, mint minden tisztességes kutya), majd rongyol vissza a vízbe. Vele együtt úszni kicsit veszélyes, mert mindig meg akar menteni, és ettől a lábam-hátam-hasam-karom időnként vállalhatatlanul néz ki, de már javul a helyzet. A lényeg tehát, hogy ha igazán jó gazda lennék, vennék Bódognak egy egész tavat, de amíg ez összejön, csak a közvizek maradnak, és ezzel el is jutottunk az egyik állandó problémaforráshoz, mely kutyások és nemkutyások közt felmerül.
A helyzet a Balatonnál a legdurvább. Főszezonban, emberek közé eszembe se jutna odavinni Bódogot, olyankor egyébként már táblák is tiltják, és ezzel nincs is baj. De már kora tavasszal is, amikor rajtam kívül épeszű ember még nem fürdőzik, mindig felbukkan a semmiből néhány nagyon buzgó önkéntes rendfenntartó, és ha Bódog csak a víz felé néz, már egyből, minden egyéb felvezetés nélkül kezdődik a visítozás, hogy vigyük innen a kutyát, mert feljelentenek. Nem túlzok, nincs enyhébb variáció, esetleg kérdés vagy kérés. Aki beszól, az egyből fel akar jelenti. A kedvenc indoklás szerint az a baj a kutyákkal, hogy a vízbe végzik a dolgukat. Aha, a legalább torkáig érő vízben. Aki látott már kutyát, az tudja, hogy ez több okból is eléggé valószínűtlen. No mindegy, ennyit a Balatonról.
Budapest környékén akad pár jó lehetőség, a délegyházi kavicsbányák tavainál például egész kutyabarát a hozzáállás, de oda csak autóval lehet kijutni. Könnyebben megközelíthető a Hajógyári sziget északi csücske, ami hallgatólagos közmegegyezés szerint kutyás hely, de ott meg minden tavasszal ki kell várni azt az időt, hogy erre azok a kutyátlanok is rájöjjenek, akik ezt eddig nem tudták, és máshová vonuljanak horgászni, bográcsozni, napozni. Szeretném tisztázni: nem minket zavar, hogy ők ott vannak, hanem őket az, hogy mi kutyákkal vagyunk ott. Ezt elkerülendő, általában minden kutyás igyekszik elhagyatottabb helyekre vonulni, de gyakran kiderül, hogy ez sem megoldás. Többször kerültünk már olyan helyzetbe, hogy a nálunk jóval később érkező kutyátlanok letelepedtek, számomra érthetetlen okokból jó közel hozzánk, majd úgy tíz perc múlva elkezdtek beszólogatni, hogy miért járkál, rohan, labdázik a közelükben a vizes kutya. Az én lelkivilágommal meg nem fér össze, hogy lazán elhajtsam őket a francba. Ismer valaki olyan helyeket, ahol ennél nyugodtabban lehet kutyát úsztatni?
