Harcos Bálintba Szofin keresztül szerettünk bele, majd jött egy egészen másfajta mese, A Tigris és a Motyó, és egészen oda vagyok meg vissza.
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó, Dániel András rajzaival/Pagony Kiadó, 2015.
„A Tigris már egy napja várt, hogy kinyíljon az ajtó. Annyit járkált föl és alá, hogy a kedve harapós lett, a lába pedig sajgó.”
Nincs olyan erős és rettenthetetlen férfi – még ha Tigris is az illető -, aki a szülőszoba ajtaja előtt el ne gyengülne. Először a várakozás idegőrlő, majd nyílik az ajtó és jön a “csomag”, a “motyó” és benne az újszülött, és a friss apuka egyszerre küzd az örömmel és a bizonytalansággal. Tigris ismerkedik a kölyökkel, próbálja felfedezni a nem létező hasonlóságokat és a többi “keménykötésű” apuka csak bólogat, csak helyesel, egészen addig, amíg meg nem érkezik a következő gyerek, egy tigriscsíkos csöppség.
A szerzőpáros friss, lehengerlő és zseniális: Harcos Bálint rímekbe szedte a Tigris találkozását a Motyóval és bravúros meseverset kerekített belőle, Dániel András pedig illusztrálta a kötetet, szokásához híven sok-sok apró utalással, meglepő részlettel.
Gyerekeknek, kezdő és gyakorló apukáknak szinte kötelező olvasmány, anyukáknak pedig azért, mert megérdemlik a mindent tudó mosolyt.
