Finy Petra legutóbbi könyvében egy kislányról és durcás babáiról mesélt, következő, felnőtteknek szóló regényének a főszereplője egy madarásznő.
Finy Petra 1978-ban született. Író, költő. Versei friss és szokatlan hangot ütnek meg. Petra férjével és két lányával vidéken él. Legutóbbi mesekönyve, a Maja tizenkét babája Szegedi Katalin illusztrációival jelent meg, és amelyben egy kislány és tizenkét durcás baba balatonfüredi kalandjairól mesél. Készülőben első, önálló felnőtt regénye, a Madárasszony. Egy madarásznő szenvedélyesen megrázó életét mutatja be több látószögből. Családtagjai és a barátai emlékeiből egy furcsa, ellentmondásos kép áll össze az asszonyról.
Miért balatonfüredi, öreg villa padlására rejtetted e tizenkét babát?
Egyik nyáron Balatonfüreden nyaraltunk a lányokkal egy gyönyörűen felújított, régi kúriában, ahol minden sarokban egy-egy régi tárgy, furcsa emlékeket idéző kincs, nosztalgikus hangulatú kép várt minket. Elvarázsolt az épület, és aztán pedig a város maga. A felső villasor, a felújított belváros, és a hangulatos móló. Úgy éreztem magam, mint egy régi filmben, vagy még inkább mintha egy régi mesébe csöppentem volna. Akkor döntöttem el, hogy a babás történet csakis itt játszódhat.
Miért tizenkettő? Van valami szimbolikus jelentése ennek a számnak?
A tizenkettes kivételesen szimbolikus szám: a Bibliában12t izraeli törzset és apostolt találunk, a görög mitológiában 12 főistent tartanak számon, az asztrológiában 12 csillagjegyet jegyzünk, az évben is 12 hónapot váltakozik, a szívcsakrát egy 12 szirmú lótusz jelképezi, de a népmesékben is hangsúlyosan jelen van. Úgy éreztem, egy ilyen erős kisugárzású szám különleges hátteret adhat a történetnek.
Jártál ódon villa padlásán?
Számomra az ódon villa padlását a nagymamámék Somló hegyen található régi háza jelentette, ahol minden csábítóan titkos volt: a régi kerekes kút, a varázslatos fügefa, a mohával benőtt ciszterna, a pince szomorú hordói, és maga a ház a régi bútorokkal, és egy akkoriban nagyon félelmetesnek tűnő vaskályhával. De hasonló titokzatos élményt jelentett a festőnő keresztmamámnál lenni, ahol olyan magas matracú régi ágyban aludtam, mint Borsószemkirálykisasszony, és persze csodálatos festőművészeti „varázstárgyai” voltak.
Találtál már kincseket?
A keresztmamámnál mindig akadt egy kincs, gyűjtötte a régi tárgyakat, az érdekes kerámiákat, textileket. De nekem már a vibráló színű porfestékei is kincsnek tűntek, egy hatalmas üveg ultramarinkék meg is maradt tőle. Úgy néz ki, mint egy régi gyógyszeres üveg, benne a legszebb színű kék festékkel, amit ismerek. Ez az egyik kincsem, de van tőle egy papírmaséfejű bábom is, egy lilaruhás varázsló hatalmas orral, aki a mai napig különös hatást gyakorol rám. És még sorolhatnám. Szeretem az ilyen személyes tárgyakat, melyekben több generáció lelke ott rezeg.
Régimódi író vagy. Füzetbe írsz mindent. – mondod magadról. Mi a titka annak, hogy nem csábított el a klaviatúra?
Mivel mindig is szerettem rajzolni, és a mai napig jól esik ez a dolog, talán ezért lehet olyan fontos, hogy toll legyen a markomban, és papírt érezzek a kezem alatt. Mindig egyfajta tollal írok, ugyanazzal a vékonyhegyű fekete golyóstollal, és ezzel rajzolok is. A füzet sem mindegy, hogy milyen, amibe dolgozom. Egyszer rátaláltam a Moleskine márkára, és azóta is tart a szerelem: egy ilyen keményfedeles, simalapú füzet állandóan van nálam, bárhová megyek: ebbe lehet írni is és rajzolni is. Jó ölbe venni, kellemes a mérete, és persze gyönyörű a papírja.
Minden könyved, regényed meg van egy füzetben?
A legtöbb igen.
Hány ilyen füzeted van?
Most az asztalomon öt ilyen könyvvastagságú füzet van, de a polcokon még lapul jó pár.
A Madárasszonyt is füzetbe írtad?
A Madárasszonyt is ilyenbe írtam-írom, de mivel ahhoz rengeteg segédanyagot használok (a madarász férjem, gombász-borász bátyám, orvos apám, bábos ismerőseim, biológiai lexikonok, mitológiai könyvek stb. tudását hívom segítségül), így a végén azért a gépen folyik a komolyabb munka. De az első ötletek, nevek, történetek mindig papíron vannak.
Nagyon-nagyon szeretsz írni. Van még valami, amit nagyon – nagyon szeretsz?
Rajzolni, táncolni, múzeumba járni, mesélni a gyerekeimnek, olvasni, képzőművész mesekönyveket nézegetni (Shaun Tan, Rébecca Dautremer és Benjamin Lacombe számomra megunhatatlan, nagyon sok könyvük megvan, és szerintem klasszikus zsenik), illetve utazni a férjemmel. Ő fényképez, én rácsodálkozom az ottani kultúrára. Az ecuadori utunkról írtam is egy cikket, ami nagy örömömre meg is fog jelenni Balázs csodálatos képeivel a márciusi Marie Claire-ben.
Évekkel ezelőtt a főiskolán megjelent egy antológia. Téged meg Karafiáth Orsit szerettem benne a legjobban. Változtak a szövegeid azóta?
Én is sokat változtam, ezért a szövegek is alakultak. Egyrészt akkoriban még nem javítottam a szövegeken, naiv felindultságból születtek az írásaim. Ma már többet szöszölök egy-egy anyaggal. Másrészt, mivel a festészetben akkor tájt a szürrealisták voltak a kedvenceim, abban az időben több volt a bizarr, elvont szövegem. Most is szeretem, ha van egy erős szimbólum a szövegben, vagy erősen mágikus hátterű, legendaszerű a történet, de talán jobban vágyom a valós élet helyzeteinek megjelenítésére. A teljesen átlagos csodák vagy banális tragédiák leírására, amelyek valamiért mégis nagyon különlegesek.

Finy Petra