Christopher Moore a Biff evangéliumával egyszer és mindenkorra a kedvenc íróim közé került. A többi könyve ugyan nem ütött ekkorát, de a Mocskos meló és a vérszívós folytatásos sztori nem sokkal maradt el Jézus gyerekkori haverjának beszámolójától.
Röviden a Biffről (mert feltétlenül a kötelező és kihagyhatatlan olvasmányok listájába sorolom): Jézus életének első, a Bibliából hiányzó 30 évéről szól a történet, legjobb barátja elbeszélésében. Ha akad olyan vallásos ember, aki ezen a könyvön megsértődik, na azzal erősen vigyázni kell, tán kerülni is jobb.
Röviden Christopher Moore-ról: nagyon beteg humorú figura, profán, bagatellizál, de bármin természetesen képes röhögni és röhögtetni, emiatt élvezetesen tiszteletlen a szentnek tartott dolgokkal szemben is.
Kicsit hosszabban a Vérszívó démonokról: nem tudom, mi ütött a világba, hogy hirtelen mindenhonnan vámpírok folynak (én azt hittem, hogy ez a Lestat-sorozat, meg ifjúkorom kedvenc RPG-je, a Vampire: The Masquerade után már nem lesz újra menő), bár ha belegondolok, a vámpírok végül is jó sokáig élnek ahhoz, hogy időről időre divatmémként felbukkanjanak.
Ezért fontos hangsúlyozni, hogy C. M. nem ezt a hullámot lovagolta meg. Ő egyszerűen csak írt egy vicces vámpíros sztorit – és kettő lett belőle, a második rész most jelenik meg magyarul (a hírek szerint végül trilógiává áll majd össze jövőre). Az alapszituáció nem extra (mármint ha azt vesszük, hogy lassanként a vámpírság hivatalosan elfogadott létforma lesz a nyugati világban): a huszonéves hétköznapi lány, Jody váratlanul vámpírrá válik, és persze sok tanulnivalója van azt illetően, hogy hogyan élnek a halottak. A tanulásban, kísérletezgetésben meg a hétköznapi ügyek intézésben többé-kevésbé a segítségére van egy 19 éves wannabe írósrác – na de a különbség Moore és mások vámpírhőseinek vámpírnyavalygása között leírhatatlan. Moore egyszerűen szörnyen szórakoztató.
Részlet a Totál szívás című második részből:
“Tommy nem kevés változást próbált megemészteni, amióta az Indiana állambeli Incontinence-ből nyugatra jött, melyek közül nem is a legkisebb volt az, hogy talált egy lányt, aki bár okos, szexi és pengeeszű, amellett a vérét issza és pontosan napkeltekor eszméletlenül esik össze. Mindig is gyanította, hogy Jody csak azért választotta őt, mert éjjel dolgozott és nappal lófrálhatott, főleg mert egyszer azt mondta „Olyasvalaki kell nekem, aki éjjel dolgozik és
nappal lófrálhat”, de most, hogy ő is vámpír lett, erre a kétségre rácsukhatta az ajtót, és kinyithatott egy másik ajtót olyan kétségek egészen új világára, amelyek még soha fel sem merültek eddig. Egy vámpírnak négyszáz év a tuti kor: életunt, kifinomult léleknek kéne lennie, aki emberi aggodalmait rég legyűrte, vagy rémséges perverzióvá fejlesztette. Egy tizenkilenc éves vámpírral az a baj, hogy az összes kamaszos bizonytalanságát is magával cipeli a
sötétségbe.
– Tök fehér vagyok – bámulta meg magát a fürdőszobai tükörben. Azt elég korán kitapasztalták, hogy a vámpír igenis látszik a tükörben, mint ahogy a feszület és a fokhagyma közelségét is simán kibírja. (Tommy sok-sok kísérletet végzett az alvó Jodyn, köztük számos olyat, amihez pomponlány ruha és síkosító kellett.)”
Agave könyvek
