Trollok és patkányok

Fehér, steppelt kabát, farmer, félénk mosoly, csillogó szem. Csak azért vettem észre az utcán Joanne Harrist, mert az esős, ködös Budapesten megörült egy fűzöld kabátnak, amelyet éppen én viseltem. Nem is gondoltam, hogy ő lehet, mert minden felhajtás nélkül érkezett meg és várakozott közöttünk. Sugárzik belőle a franciás nőiessége, mert hiába a szürke pulóver és a visszafogottan elegáns aranylánc, a szája olyan piros, mint a meggy. Tagadja, hogy bármelyik könyve is a valóságra épülne, azonban hasonlít Vianne-ra. Joanne Harris másodszor jár Magyarországon. Most is az Ulpius-ház meghívására érkezett és látogatásának apropója, hogy a napokban megjelenő Aludj kislány! című regényével, amely a regényei sorában a második volt, teljessé válik a magyarul megjelent Harris-életműsorozat. (Az Ulpius-ház díszdobozos kiadással ünnepli az eseményt.) Következő könyve jövő évben jelenik meg Blueeyedboy címmel és annyi árul el róla az írónő, hogy többször át kellett írnia, mert eddig mikróközösségek feszültségeit, változásait mutatta be, most viszont ennél nagyobb falatról, az internetes kapcsolatokról lesz szó, és a cselekmény nagyon bonyolult. A sajtótájékoztatón szóba került Paulo Coelho, aki köztudott, hogy idegen nyelven megjelent könyveit egy szobában gyűjti és néha, ha nyugalomra vágyik vagy ihletre – vagy ki tudja mire -, a szobában meditál. Harrisnak is van szobája a külföldön megjelent könyveinek, azonban oda legtöbbször csak “bedobja” a könyveket – 50 országban jelentek meg a könyvei és minden kiadásból átlagosan 10 példányt kap a kiadóktól -, de már gondolkozik azon, fűzte hozzá viccelődve, hogy kibővíti a házat, hogy legyen elég hely a könyveknek. Harris életét a szélsőség jellemzi. Yorkshire-ben él családjával, elvonultan és családjáról nem is szívesen nyilatkozik, akárcsak vallási és politikai nézeteiről, de évente többször “vándorútra” kel és felolvasóesteket tart a világ különböző részein. Mindkét életformában megtalálja az élvezetet.

Többféle magyar ételt kóstolt, de nevükre nem emlékszik, azonban a hidakat nagyon szereti. Gyerekkora óta. Szülei kertjének végében egy patak folyt és rajta egy kis híd vezetett keresztül. Gyerekkorában szent meggyőződése volt, hogy a híd alatt trollok élnek, akiknek minden nap vitt ételt. Az élet el is fogyott, ezzel bizonyítást nyert, hogy valóban léteznek a trollok és a híd alatt élnek. Sokkal később derült ki számára, hogy a híd alatt egy patkánycsalád élt és ő minden nap nekik vitt ennivalót. A hidak szimbolikus jelentése is fontos számára, ezért néhány barátjával megbeszélte, ha meghal az egyik londoni hídról szórják szét hamvait, így majd részese lehet valóságnak és fikciónak egyaránt. Amikor sikeréről kérdezik, igen egyszerű és logikus magyarázatot ad. Egyrészt meggyőződése, hogy az emberek szeretik, ha egy könyvnek története van, másrészt az emberek kedvelik a meséket, amelyben a főhős leküzdi félelmeit és felülkerekedik az akadályokon. A legtöbb mesének ez a sémája, ő pedig hasonló “meséket” mond. És ha már mese… Néhány csokoládézó úgy hirdeti magát, hogy az volt az, amely ihlette Harrist. Joanne Harris azonban most is elmondta, hogy nem volt semmilyen bolt, amely megihlette. A Csokoládé csokoládézója a fejében született meg, és az eset csak arra példa, hogy a fikcióból olykor valóság lesz. Kapcsolódó cikkek: A Csokoládé szerzője Budapesten