“A nő fontos valaki az ember életében, és van, aki megnyeri a hármas koronát: jó étel, jó szex, jó beszélgetés. A legtöbb férfi megelégszik eggyel a három közül, és boldog, mint az istennyila, ha megkap kettőt…”
(Nagyképűen – és Nobel–díj nélkül – akár én is írhattam volna ezt a mondatot; kicsit másként női szemmel: ha a hármas egységből kettő hiányzik, működésképtelen a párkapcsolat.)
Toni Morrison ebben a regényében egy fekete negyed elhagyatott házában élő két, gyűlölködő öregasszony életéből kerekedik ki másik öt nő története.
Christine és Heed naponta borsot törnek egymás orra alá, néha egymás torkának is esnek, amikor életükbe csöppen Junior, a fiatal serdülőlány, Heed álláshirdetésére jelentkezve. A javítóintézetet megjárt igazi vagány, de érzéketlen lány, társalkodónő lesz. Valójában csak a jó koszt, kvártély, no és persze a szex érdekli.
Heed eredetileg azért fogadja föl, hogy segítsen neki megkeresni egy étlapot, amelyről úgy véli, hogy szállodatulajdonos férje végrendeletét rejti: egy újabbat ahhoz a régihez képest, amit ugyan úgy értelmezett a bíróság, hogy Heed az örökös, ám Christine nemrég ügyvédet fogadott, hogy megtámadja. És innen kerekedik ki életük története, konfliktusa: gyerekként még barátnők voltak, ám a szállodatulajdonos Cosey-nak sikerült éket verni közéjük: feleségül vette unokája barátnőjét, a tizenegy éves Heedet. Így lett Heed mostoha-nagymamája Christine-nek.
A szálloda egyik alkalmazottja Christine anyja és Cosey menye, May ; eltávolítja a házból lányát, de a gyűlölet nem csitul, hanem a hotel egy másik alkalmazottja, L. kerül a képbe, aki a tulajdonos bizalmasa, talán a szeretője, talán a gyerekének is anyja, mindenesetre a legrejtélyesebb figura a regényben. Egyes szám első személyben beszélő; általa ismerjük meg az igazi Cosey-t, aki a feketék lakta környék jótevője.
Junioron kívül Sandlerék unokája, Romen is az öregasszonyoknál szolgál, s a két kamasz hamar egymásra talál, főleg Junior szexuális étvágyának és találékonyságának köszönhetően.
A múlt és jelen összegabalyodott szálai a padláson oldódnak, egy “szándékos baleset” után. Évtizedes gyűlölködés és némaság után a két barátnő egymásra talál, s a kényszerhelyzetetben ismét titkos nyelvükön beszélnek, játszanak, dzsekszeznek….
Jól megkurtítva írtam meg a történetet, mert ennél sokkal többet rejt a regény.
A címmel ellentétben (2003-ban angolul Love címmel jelent meg, M. Nagy Miklós fordította) nem csak szerelem csapong a nők élettörténetéből, hanem baráti, testvéri, apai, pártfogói szeretet és ez a magyar nyelv dússágának köszönhető, hogy alaktanilag is más szót használunk az érzelmeinkre. De Toni Morrison, – a Cosey-hoz kapcsolódó nők által – szerelmi köddel , több – kevesebb erotikával tölti meg az oldalakat. Helyenként bővérűséggel, helyenként a terméketlen és/vagy frigiditással, de finoman adagolva.
Szerkezetileg nagyon érdekes a Szerelem: manapság inkább a filmekben alkalmazzák ezt a szerkesztési módot: a mából kiindulva a múlt zavaros szálait kigubancolják, s a végére a nagyjelentben megoldás születik. (engem W. Faulknerre emlékeztetett.)
Toni Morrison, volt az első fekete író és a nyolcadik nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. A feketék egyenjogúságáért küzdő íróként is számon tartják, de ebben a regényében, – a Nagyonkékkel ellentétben – teljesen a háttérbe helyezi a fehérek világát.
