Nem kérdés, hogy A víz érintését ugyanúgy látni kell, mint a Testről és lélekről. A két film óriási különbségeik ellenére is nagyon hasonló.
Testről és lélekről
Enyedi Ildikó filmjében a csontig hatoló élettapasztalatot, a végtelenül realista valóságot és a hozzá kapcsolódó szerendipitást kedveltem legjobban. Azt a bölcsességet, amely a lelket nem összetöri, hanem ragyogóra csiszolja. A karakterek kidolgozottak, fejlődésívük aprólékosan megrajzolt. A főszereplők végig hitelesek, a mellékszereplők néha erőltetettek, de Mocsányi Géza és Borbély Alexandra közötti feszültséget semmi sem tudja megtörni.
Olykor egészen nehézzé válik a film, hiszen két szerelemre alkalmatlan ember szerelméről szól, az érzelmek kénköves poklán vezet végig a történet, ám ott az oldás, a szerendipitás, hogy a való életben szinte elviselhetetlen férfi és nő éjjelente, álmukban szarvasként egymásra találnak. Az együtt álmodott álom túlzás nélkül a filmtörténet legszebb szerelmi metaforája.
A film befejezéséből azonban hiányzott a kurázsi és a provokáció, pedig mindkettő átjárja onnantól kezdve, hogy a szerelmi történet kulisszája a vágóhíd, ahol nem csak piros festék, hanem valódi vér folyik vagy ahogy finom társadalomkritikaként megjelenik a bélszín a csíkos szatyorban.
A víz érintése (The Shape of Water)
Guillermo del Toro filmje ugyanúgy egy lehetetlen szerelemről szól, mint a Testről és lélekről, és ugyanúgy a filmes eszközök széles skáláját használja a történet elmeséléséhez. Mindkét film felforgatja a dialógusok szabályait és egyik film alatt sem lehet horgolni, egyrészt annál sokkal izgalmasabbak, másrészt ezeket a filmeket szó szerint látni kell. A víz érintése kicsit más címmel (Pl. A kétéltű ember (Amphibian Man) feltámadása) klasszikus blockbuster is lehetett volna, mint a Hellboy elágazása, de ehelyett rendhagyó (egészen varázslatos) mozi lett. Hangulatában és részleteiben a Sin City-re és a Moulin Rouge! emlékeztetett, de a végeredmény egyedi még akkor is, ha a cselekmény nem túl bonyolult. A néma lány takarítóként dolgozik a titkos laborban, ahol az Amphibian Man-t fogva tartják, ám amíg a vallatók erőszakkal próbálnak utat találni a különleges lényhez, addig a néma lány kedvességgel és szeretettel kapcsolódik hozzá és változtatják meg egymás életét. A szirupos romantikát némi vér és néhány orosz kém árnyalja. A befejezés annyira magától értetődő (és klisés), hogy visszagondolva nem is értem, miért nem jöttem rá a film egy korábbi pontján, de nem jöttem rá, így remekül hatott és ezt is szívesen írom del Torro zsenialitásának számlájára.
