Kamasznak lenni a világ legnehezebb dolga, főleg akkor, ha a szerelmes levelét nem a címzett kapja meg, hanem az iskola legutálatosabb bajkeverője.
Tudatosan választok a fiaimnak “csajos” könyveket is. Nem túl sokat, de néhányat, hogy a fiús sztereotípiákon túl más élményekkel, nézőpontokkal is találkozzanak. Meggyőződésem, hogy ez segíti az empatikus képességeiket és erről nem nagyon lehet lebeszélni engem.
Terri Libenson könyve a Láthatatlan Emmie ilyen “csajos” könyv. Emmie és Katie a főszereplője és a történet az ő beszámolójuk alapján rajzolódik ki. A két nézőpont a könyvben formailag is elkülönül: Emmie története naplószerű, apró rajzokkal – idézi az Egy ropi naplója stílusát -, Katie-é viszont képregény formában jelenik meg. Mindketten hetedikesek. Az egyikük a társaság közepe (Katie), a másikuk a “néma” lány (Emmie). Mindkettőjüknek megvan a saját élete, amiben hol jobban, hol kevésbé jól érzik magukat. A problémák akkor kezdődnek, amikor Emmie az iskola folyosóján elhagyja a viccből megírt szerelmes levelet. A vallomás ugyanis a suli (és a világ!) legmenőbb, legcukibb srácának, Tylernek van címezve, de nem ő találja meg, hanem a “galaxis” legaljasabb, legpletykásabb bajkeverője, Joe. Így a hír futótűzként terjed, és Emmie-nek azzal kell szembesülnie, hogy az egész suli rajta röhög. A történetek ott érnek össze, hogy Tyler Katie “pasija” és igen nehezen veszi, hogy Emmiet csúfolja az egész suli.
Bár a Láthatatlan Emmie-ben, mint a legtöbb kamasz életében, fontos szeret játszik a bimbózó szerelem, ez a regény nem csak erről szó. A regényben hangsúlyt kap a kamaszok énkeresése, önértékelése és viszonya a kortársakhoz (akik szintén önmagukat keresik), a zaklatás és az emberi kapcsolatok sokszínűsége. A vívódások, amelyből mindenkinek bőven jut, akármit is gondolnak mások.
