Olyanokat mondtak erről a könyvről – igaz, a borítón, de Neil Gaiman -, hogy “A Fény Ura vicces, bölcs, áthatja a csoda és a tudás.”, én meg dörzsöltem a tenyerem, végre egy jó sci-fi…Azonban már az első oldalakon úgy pattantam vissza, mint pingponglabda a betonfalról. A fény ura, ugyanis darabos és mire elkapott a történet lendülete, véget ért a fejezet és következett egy új, amiben hirtelen azt se tudtam, ki kicsoda, kivel van és éppen mi a célja. Nagy nehezen átrágtam magam az egész könyvön, remélve, hogy egyszer összeáll a regény, és végre vicces és bölcs lesz, de az utolsó pontig hiába reménykedtem.
Pedig a fülszöveg alapján a történet igen ígéretes: “A Föld már régóta nem létezik. Egy telepes-bolygón maroknyi ember magához ragadta a technológia irányítását, amelynek révén halhatatlanságot és istenszerű hatalmat szereztek, és hindu istenek alakját felöltve kormányozzák a világot. Egyik társuk azonban megszánja a szolgasorban tartott embereket, és elhatározza, hogy az istenek ellenében is segít rajtuk. Valamikor ő volt Sziddhártha, most pedig úgy nevezik: Démonok Megkötője, a Fény Ura. Ennek ellenére ő jobban szereti a Sam nevet. Roger Zelazny könyve a modern science-fiction egyik kiemelkedő teljesítménye, amelyben egy másik bolygón játszódik újra az egész keleti mitológia.”
A könyvről egyetlen pozitívum, hogy nagyon klassz a borítója.
Roger Zelazny: A fény ura, Agave könyvek
