December első teliholdja alkalmából jöjjön ma egy klasszikus dal, többféle értelmezésben. De először egy kis természettudomány és nyelvóra: az angol a blue moon, kék hold kifejezést a szinte soha elő nem forduló esetekre használja (once in a blue moon). Ennek eredete, hogy nagyon ritkán (2-3 évente) történik meg az, hogy egyazon hónapban kétszer is van telihold. 2009-ben a december ilyen: december 2. után az év utolsó napján, 31-én is telihold lesz – ebből a második, jelen esetben a szilveszteri a plusz, azaz blue moon. Legközelebb 2012 augusztusában lesz majd megint blue moon. Arra, hogy miért pont kéknek nevezik ezt az extra teliholdat, többféle elmélet is létezik; az egyik szerint azért, mert nagyjából ugyanilyen ritkán lehet kékes derengésben látni a Holdat (vagyis nem azért ez a neve, mert az extra telihold valóban kék). És ennyi okoskodás után jöhet a zene. A Fly me to the Moon 1954-es születése óta (eredeti szerző: Bart Howard) számtalan feldolgozásban és sok film zenéjeként is felbukkant az évek során. Eredetileg nem is ez volt a címe, hanem „In Other Words”, de mivel mindenki a másik sor alapján azonosította be, később a szerző hivatalosan is megváltoztatta a címet. Kicsit swing, kicsit jazz, közben romantikus, varázsolós, és semmi bonyolult – mintha a „repíts a Holdra” egy lazán elvárható feladat volna. Az én kedvencem Julie London 1963-as feldolgozása: Frank Sinatra 1964-es felvételét a Holdra érkezve is lejátszotta magának az Apollo 11 legénysége: Diana Krall pedig így énekli:
