Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című gyermekkönyv tényleg arról szól, hogy ki milyet kakil. Vártam ezt a könyvet, mert külföldön hihetetlen sikereket ért el és a legaranyosabb gyerekkönyvek között tartják számon. Bátor és vicces könyvnek vártam, ami feloldja a gátlásokat (és a szorulást). Nagy nevetésekre számítottam. Az első olvasásra csalódás volt a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. Bár itt-ott mosolyogtam a szövegeken mégis egyfajta távolságtartással haladtam sorról sorra. Nagyjából úgy éreztem magam, mint aki ismét gyerek és biciklizés/kirándulás közben a tehénlepényeket, lócitromokat és nyúlbogyókat kerülgeti. Még az is felmerült bennem, hogy talán prűd vagyok, de ahogy elemezgettem az érzéseimet, azt találtam, hogy nekem ebben semmi vicces vagy újdonság nincsen, ez a természet rendje. Nincs itt semmi tabu! Ugye, azon se lepődik meg a vidéki lány, hogy a tojás olykor tyúkszaros és a tyúkudvar sem angol gyep. Ezután felolvastam a fiamnak is a könyvet, de talán az én értetlenkedésem miatt, nem nevetett. Meglepett volt, kicsit talán zavart, de a hangos kacagás, elmaradt. Ő a könyv végén lepődött meg leginkább, amit a legprofánabbul úgy lehet leírni, hogyha szarnak a fejedre, szarj te is rájuk. (Eddig azt tanítottam a fiamnak, hogy elegánsabb módon vegyen revansot…)

Pagony