Picasso: Alakváltozások – 80 év rendhagyó történelem

Szétszedte, kifordította és újra összerakta a világot. A modellek csupán momentumok voltak az alkotásaiban, de a nők nyomot hagytak a művészetén.

2016. április 22-től látható Budapesten a Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című tárlat. A bemutatott több mint 100 mű nagy része – 74 alkotás – a művész ötezer alkotását őrző párizsi Musée national Picasso gyűjteményéből érkezett, de szerepelnek művek a világ több nagy múzeumából is, így a jeruzsálemi Israel Múzeumból, a baseli Beyeler-gyűjteményből, a berni Kunstmuseumból, a moszkvai Puskin Múzeumból és a stuttgarti Staatsgalerieből. A kiállításon látható lesz még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött metszetanyagból. A kiállításra érkezett alkotások biztosítási értéke 200.000 milliárd forint. Picasso igazi zseni volt és tudatosan kereste az eredetiséget, foglalkoztatták a barlangrajzok, természet közeli népek művészete és a gyerekrajzok. Amikor az egyik kritikusa a szemére hányta, hogy alkotásai olyanok, mint a gyerekrajzok, azt válaszolta, hogy 12 évesen már úgy festett, mint Raffaello, és egész életében megpróbált úgy festeni, mint egy gyerek. A kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli – , ugyanakkor egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel ugyanakkor életrajzi utazás is, ahogyan kedveseit, feleségeit újra és újra megfesti; szétszedi, majd újra összerakja a világot. Ha meg nem is érthetjük őt, de megsejthetünk valamit a lényéből. Teremről teremre a tárlat hét fontosabb szekcióra tagolódik. Az első egység Picasso korai (kék és rózsaszín) korszakát, az 1906-ig tartó első tíz év munkásságát mutatja be. A tárlaton elsőként kiállított mű a realisztikus stílusú Mezítlábas lányka (1895), amelyet Picasso tizennégy évesen festett. Poétikus képek, moralizáló jelenetek, a kék korszak melankóliája és költők, művészek portréi jellemzik ezt a periódust. Ezt követik a teljesen új és forradalmi kubista korszak képei. Az 1907 és 1916 közötti évek munkásságát bemutató rész különlegessége az Avignoni kisasszonyokhoz festett tanulmányai valamint az Ambroise Vollard-portré. 1917 után Picasso festészetében újra megjelenik a klasszikusan egyszerű vonal, a szépen modellált test, a világos rajz és az aktok, táncosok, a balett világa, amit az 1925 és 1936 közötti szürrealista elvontság követ új témákkal és formákkal, majd 1937 és 1945 közötti időszakban a háború hatására született alkotások követnek. A háború utáni években Picasso továbbra is az eredetiséget keresi, a művészet ősforrását. Ebben az időben gyakran járkált kis kocsijával és gyűjtötte össze mindenféle kidobált holmit, amiből szobrokat épített vagy amiket tovább gondolt. Picasso nagyon ragaszkodott a tárgyakhoz – szerette birtokolni a tárgyakat, akárcsak az életében az embereket. Számomra a kiállítás egyik legérdekesebb darabja az az törött agyagkancsó darab, amelyre két szemet rajzolt Picasso, a kancsó füle pedig az arc “orra”. Nem az ötlet rendhagyó, azt hiszem, hogy egész gyerekkorunk erről szól, hogy kreatívan bele- vagy meglátunk valamit hétköznapi dolgokban, ami igazán érdekes, hogy ez egy kiállítóterem falán végzi… Az 1954-től haláláig készült alkotásokon régi mesterek műveit idézi meg és az örök témát, a férfi és nő kapcsolatát dolgozza fel újra és újra. Ebben az időben Françoise Gilot-val két kisgyereket nevelnek és Picasso ugyanolyan szabadon fest, mint legkisebb gyerekei. (Picassonak három nőtől négy gyereke született: Paulo, Maya, Claude, Paloma.) Picasso zsenialitása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor le akarjuk utánozni alkotásait, amikor megértünk megsejtünk valamit abból a rendszerből, ahogy leképezte a világot és az életét. PICASSO Alakváltozások 1895-1972 2016. április 22. – július 31. Magyar Nemzeti Galéria Budavári Palota, A épület