Murakami regénycímei szemet szúrnak. Komolytalanul hangzanak Szputnyik, szivecském; Kafka a tengerparton, A határtól délre, naptól nyugatra, Norvég erdő, Világvége és a keményre főtt csodaország) és a történetei éppen olyan irreális világba kalauzolnak mint azt a cím alapján várom.
Szürreális szereplőkkel, gyakran szenvtelen leírással dolgoztatta meg a fantáziámat. A katarzis elmaradt, mert bár a főszereplő átalakulása gondolkodtatott, de mélységes vihar nélkül. Szóval fordulatos a történet, de érzelmi vonulatában felszínes. Talán a mélységet az olvasó képzeletére bízta a szerző?
A borítón olvasható “mitikus – misztikus irodalmi thiller” alapján mást vártam. A hátoldalon, a San Francisco Chronicle-ból idézett: “Szellemes irodalmi krimi és kalandtörténet a misztikum útvesztőjében” – mondatot pedig túlzónak találom.
Egy hétköznapi, harmincas reklámszöveg- író, a barátjától kapott képeslapot használja fel egyik munkájához. A hirdetésben megjelent kép aztán felborítja unalmas életét , mert egy titokzatos férfi arra ösztönzi, hogy keresse meg a nyájban látható, csillagot viselő, mutáns birkát. Főhősünk apró jelek, intuíciók alapján deríti ki – valójában – önmagát , miközben mindvégig a birkára koncentrál. Tehát ezért birkakergető nagy kaland.
A szürreális szereplők (szép fülű lány, Patkány és a Birkaember) nekem tetszenek, de a jellemábrázolást a fantáziámra bízta Murakami. Minden szereplő színre lépésekor jól indít Murakami, de ők valójában csak segítők, hogy földrajzilag Tokióból, Hokkaidóra jusson a főszereplő, tehát praktikus mozgatók.
A regény szerkezete kissé széteső; a filozofálgatásokat monológgal vagy roppant egyszerű párbeszédekkel köti össze a szerző. És ezekben a szösszenetekben sincs nyugvási pont, nem orientálható a főszereplő belső változása.
Küllemében megnyerő a könyv, jó kézbe venni; de a szövegben talált elütési hibák zavaróak. És ezt már több Murakami regényben is észrevettem. Szimpla betűcserékért, figyelmetlenül, vagy rosszul írt tulajdonnevekért, köznevekért megrovásban részesítem a kiadót.
