Bevallom, azért vettem le a polcról a boltban, mert valami rövid, néhány óra alatt elolvasható könyvre vágytam, és mert a címe és a borítója szenvedélyt és tengert sugallt. Milena Agus stílusát egyesek Marquez-éhez hasonlítják.
A vékony kis könyvben nagyanyjának az életét és rajta keresztül egy szárd család sorsát meséli el valamikor a II. világháború közepétől kezdve napjainkig. A történet Szardínia szigetén kezdődik egy kis faluban, nagyanya ekkor a harmincas évei végén járó vénlány, aki semmi másra nem vágyik, csak a mindent elsöprő szenvedélyes szerelemre. A családja és a falu bolondnak tartja mert obszcén szerelmes leveleket ír udvarlóinak, akik persze azonnal elpárolognak, telerajzolja a ház falait és verseket ír, egyszer még a kútból is ki kell menteni, amire aztán végépp nem lehet büszkének lenni. Családja megkönnyebbülésére egy megözvegyült obsitos költözik hozzájuk, akihez – hiába tiltakozik a lány – azonnal hozzáadják. Kínzó vesekövei miatt rengeteget szenved, ezért az orvosok Civitavecchiába, a kontinensre küldik kezeltetni, ahol megismerkedik élete szerelmével.
Szerettem olvasni, mert azt éreztem, hogy az író annyira belefeledkezett a mesélésbe, hogy elfelejtette befejezni a mondatait, amik néha fél oldal hosszúságúra dagadnak. Szerettem a hangulatát, ahogy össze-vissza ugrál az időben és többször visszakanyarodik ugyanoda, persze mindig kicsit máshogy, ahogy a megfakult emlékezet engedi előbújni az élet tovatűnt fontos pillanatait. Én elhittem, hogy ezek az emberek éltek valaha, lent délen a nagyon kék tenger mellett a kopott vörös és okkersárga falú házaikban, és sokat szenvedtek, és az elfojtott szenvedélyek megkövesedtek ott legbelül (a könyv eredeti címe: Mal di pietre, ami szó szerinti fordításban annyit tesz, hogy kő-fájás, a fájdalom kövei), de azért biztos, hogy néha boldogok is voltak.
„És ha alátekintesz, tetőkre látsz, muskátlis teraszokra és száradó fehérneműre és agávékra a lejtős utak mentén, meg emberi életekre, amelyeket csakugyan elenyészőnek és tűnékenynek, de boldogságosnak is érzel.”
Milena Agus alakja írói stílusához híven rejtélyes maradt előttem, mert hiába próbáltam részleteket megtudni az életéről, furcsa ellentmondásokba futottam. A könyv borítója szerint „nagyon fiatal szárd írónő”, akit, ha egy kicsit is elhiszünk abból, amit írt, akkor a regényidő szerint nem lehet sokkal több 30 évesnél, mégis a Wikipédia szerint 1959-ben született. Mágikus realizmus!
