A Burok miatt túl sok bizalmat kapott tőlem Meyer, bár nem tévedtem hatalmasat, A vegyészt csak egy hajszál választja el attól, hogy jó könyv legyen.
Stephenie Meyer nem tartozik a kedvenc szerzőim közé, de a Burok miatt újra és újra jár neki egy esély, tehát A vegyész-t is el kellett olvasnom. Úgy terveztem, hogy pár nap alatt elolvasom, majd írok róla, de újra és újra bealudtam rajta. Enyhítő körülmény, hogy esténként, elalvás előtt szoktam olvasni, de ez nem menti meg a könyvet, mert A lány a vonaton ébren tartott.
A vegyész fülszövege: Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére. Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar. Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna. Stephenie Meyer A vegyésszel megmutatta, hogy mit tud egy thrillerben és a bemutatkozás egy része jól sikerült. A felütés érdekes, a fordulatok minden sablonosságuk ellenére izgalmasak, ám a jellemfejlődés hiteltelen, mert a szerelmi szál lagymatag – Bella szelleme kísérti. A főhős(nő) félelme és paranoiája minden részletében kidolgozott, szinte a bőrömön éreztem, ezzel szemben az érzelmeknek mélység nélküli üres szavak. Nincs földrengés, nem üt gyomorszájon. Hiába olvasom, hogy történik valami nagy és felkavaró, azt annyira lehet komolyan venni, mintha két ovis bábozná el. Pedig, amit szeretni lehet a könyvben az nem más, mint a főhős(nő) éles esze, gondolkodása és önvédelmi mechanizmusai. Ugyanannyira érdekelne, hogy önmagát és a félelmeit hogyan győzi le, mint az, hogyan iktatja ki ellenségeit.
