Három fiatal egy nagy küldetéssel és később három öregember egy nagy adóssággal. Pokol és mennyország között olykor túl rövid az út. Assaf Bernstein és Ido Rosenblum mozija, a Ha-Hov (Az adósság) című izraeli film megdöbbentő pontossággal ábrázolta a Moszad, a világ egyik legjobb kém- és hírszerző szervezetének működését, az ügynökök elhivatottságát és egyben esendőségüket is. Mint minden sikeres, ám nem amerikai filmnek, így ennek is elkészült a hollywoodi remakeje Az adósság (The Debt) címmel és Helen Mirren főszereplésével. A film néhány jelenetét Magyarországon forgatták, ám az ország nem önmagát, hanem Ukrajnát alakította. Bár a film kiszámítható, csak akkor estem ki a hatása alól, amikor az ismerős, kopár dombok egy másik országra céloztak a film készítőinek szándékai szerint. Persze abban se vagyok biztos, hogy a moziteremben másnak is feltűnt, mert nem képeslapokon szereplő vidék, én viszont sokat jártam arra, amikor a nagypapámhoz mentem. Amerikából meg ugye. Az Adósság három fiatal Moszad ügynökről szól, akik 1965-ben egy titkos küldetés során elfognak és megölnek egy hírhedt náci háborús bűnöst. Napjainkban, azaz harminc évvel később, felbukkan egy férfi Ukrajnában, aki azt állítja magáról, hogy ő az a náci… A történet két idősíkon játszódik és a kirakó darabjai, a múltban és a jelenben, apránként állnak össze. Az adósság erőssége, hogy úgy adagolja az információmorzsákat, hogy végig fenntartja az érdeklődést és a “poén” már régen egyértelmű, amikor engem, a nézőt, még mindig az izgat, hogy mi zajlik egy másik emberbe. Pontosabban Rachel Singerben (Jessica Chastain és Helen Mirren), aki fiatalon Moszad ügynöknek állt, legyőzte saját rettegését, azonban 30 évvel később még mindig félelemben él. Miért hazudik a lányának és a világnak? Mi a fontosabb a becsület, a haza vagy a gyereke? Mennyi ideig lehet együtt élni egy hazugsággal? Bele akarok látni a szívébe, a lelkébe és a fejébe. Látni akarom a sorsfordító eseményeket, amelyek megrázó érzelmi cunamiját a film végén nem tudom a moziszék mellett hagyni.
