Karen Cleveland Tudnom kell című bemutatkozó regénye nem letehetetlen, de nagyon érdekes könyv.
Leginkább a női léleknek az a bugyra érdekel, amikor az ordító apró tények ellenére is ragaszkodunk a nagy elképzeléshez, hogy a család a mi bástyánk, a férjük pedig a várunk. Ebből a szempontból mindegy volt, hogy Karen Cleveland Tudnom kell című regényében az oroszoknak sikerül-e beépülni az amerikai hírszerzésbe vagy sem, sokkal inkább az érdekelt, hogy hol jön el az a pont – eljön-e az a pont? -, ahol a főhősnő bizalma végleg meginog férjében és képes lesz arra, hogy beismerje, a múltja hazugság, minden amit korábban igaznak (vagy éppen romantikusnak hitt) átverés.
Házasságában szó sincs itt szerelemről, támogatásról, a férje átverte és kihasználta.
A történet főhőse egy CIA elemző, aki orosz ügynökök hálójába keveredik, de annyira, hogy a férjéről is kiderül, hogy orosz ügynök. Persze, az áruló pasit nem lenne nehéz ejteni, feljelenteni, ha az érintett nő nem 10 éve élne ezzel a férfival és ne lenne 4 közös gyerekük. A józan döntés már akkor nehéz, amikor évek óta együtt élünk valakivel, ismerjük a hibáit és hibáival együtt szeretjük, de még nehezebb, ha a gyerekeink apjáról van szó. A szerelemnél jobban csak a küzdelmek és a gyerekek születése húzza szorosabbra két ember között a köteléket.
Ki lenne a arra képes, hogy gyerekeit megfossza imádott apjuktól?
Hiába próbál a CIA elemző szabadulni, csapdába esett, mint légy a pók hálójában, és minden mozdulata, minden lépése, amivel szabadulni próbálna, egyre jobban ellehetetleníti. Bármit tesz, így vagy úgy árulóvá válik. Mélységet mégsem a morális konfliktus ad a regénynek, hanem a jelen ismeretében átíródó múlt, ahogyan a napfényre kerülő hazugságok új értelmet adnak mindennek. Egészen más úgy gondolni a férjedre, hogy egy véletlen találkozáskor beleszerettél, és egészen más, hogy levadászott, mert te voltál számára a célszemély. És az se mindegy, hogy a családodért hozol áldozatokat, vagy érzelmileg manipulált bábu vagy egy kémjátszmában.
Karen Cleveland a Tudnom kell-ben remekül ábrázolja, hogy a valóságunkat csak mi generáljuk és a tények értelmezésében a racionalitásnál sokkal jelentősebb szerepet kap, hogy eddig miben hittünk és miben akarunk hinni. Könnyen és akár önmagunk kárára gyártunk magyarázatokat. Inkább hiszünk egy ismerős homlokráncolásban, mint a száraz adatokban és az ellentmondásos információk közül azt fogadjuk el valósnak, ami azzal vág egybe, ami azt erősíti, amit igaznak akarunk vélni, amiben hiszünk.
Ha a Tudnom kell-ről lefosztjuk a kémjátszmás kulisszát, akkor a 21. század legnagyobb problémájával és életünk megkeserítőjével találjuk szembe magunkat, a saját elképzeléseink ránk záruló burkával, amelyet a közösségi média algoritmusai tovább erősítenek és szinte lehetetlen szabadulni a tévedéseinkből és a minket szándékosan megtévesztők generált valóságból.
Kételkedés és reménykedés lélekmarcangoló harca az utolsó oldalig kitart, ám ilyen kételkedésben nem lehet élni, az egyik utat kell választani és azon menni tovább, remélve, hogy jól döntöttünk. Ezt teszi a főhősnő is.
A regény befejezése azonban egyszerre fricska és a folytatás lehetősége -utóbbit már megszoktuk, így működik a könyvkiadás -, viszont a végső fricska jól mutatja a kritikus gondolkodás fontosságát, kitettségünket a körénk generált valóságnak és csak ezért bocsátottam meg ennek a regénynek, hogy az elején tíz oldalanként kockára aludtam rajta a fejemet. Mert ha már igazságról van szó, akkor azt tudni kell a Tudnom kellről, hogy minden feszültsége ellenére nem tartott úgy éberen, mit A lány a vonaton.
A Tudnom kell inkább érdekes, mint letehetetlen.
