Engem már a gondolat kikészít, hogy két széllelbélelt kölyök kalapáccsal hadonászik, szerencsére Gianni Rodari nem küzdött félelmekkel, remek mesét írt.
Tehát adott egy ikerpár, Marko és Mirkó valamint két kalapács. A fiúkat nagyon könnyű megkülönböztetni, mert – “Marco egy méter húsz centi magas, Mirkó viszont százhúsz centiméter. Mirkónak égszínkék szeme van, Marcónak viszont pont ugyanolyan” – Marko kalapácsa fehér nyelű, Mirkóé viszont fekete. Amúgy a fiúk teljesen egyformák és egyforma ügyességgel forgatják a kalapácsot. Mert bizony van, aki kutyát vagy papagájt idomít, Marko és Mirkó kalapácsot.
Természetesen jól nevelt kalapácsaik igen jól jönnek, amikor betörőt kell noszogatni (értsd: ne azokat a dolgokat lopja el, amik értékesek, hanem azokat, amelyet mindenki utál, de kidobni nincs szíve) vagy titokzatos szellemre kell a frászt hozni. De a kalapácsok akkor is hasznosnak bizonyulnak, amikor a két fiú a félelmetes hintőporos banda nyomába ered…
Gianni Rodari Marko és Mirkó kalandjaiban roppant szórakoztató fordulatokkal és gazdag humorral szövi az ikrek kalandjait, hogy mesélés közben a gyerekek és a felnőttek is pukkadoznak a nevetéstől. – Kicsit irigykedtem is, mert ilyen jó könyvet én is szívesen írnék. – A könyv illusztrációját pedig Anna Laura Cantone készítette, akit már a bagoly, a cica, a pingvin, a gorilla és a földimalac óta rajongva szeretünk.
