Mamuska: varázslatos emlékek a gyerekkorból

Fekete-fehér mese elfogadásról, elmúlásról és álmodozásról nem csak gyerekeknek. Dezső Andrea valós emlékei és képzeletbeli játéka.

A színes és a bájos mesekönyvek világában igazán egyéni hangot képvisel a Mamuska, amelyet Dezső Andrea írt és rajzolt. Dezső Andrea Szatmárnémetiben született, Budapesten, az Iparművészeti Egyetemen diplomázott, 1997 óta azonban New Yorkban él. A Mamuskában egy kislány valódi és képzeletbeli emlékei öltenek test szavakból és grafittal rajzolt fekete-fehér képeken. A vékony kötetben 4 történet olvasható és mindegyik lüktetése ugyanolyan. A kislány mesél az emlékeiről, amelyek a nagymamájához, Mamuskához köthetőek, az anyukája kételkedik – mert mint a felnőttek – ő másként tudja a dolgokat, a kislány meg csak mesél, végül az anyukája elküldi, csináljon valami “normálisat”, akkor a kislány képzeletbeli barátaival Dadival és Jajival mókázik. A Mamuska Dezső Andrea gyerekkori emlékeiből született. Az első fejezet, az Árvíz, eredetileg A számok (The Numbers) című önéletrajzi novella része volt és az 1970-es szatmári árvíz emlékeit idézte meg, amit a szerző a nagymamájával együtt a házuk ablakából figyelt. Majd dobálták a pincébe a kavicsokat, hogy visszahúzódott-e már az ár. “… és emlékszem, hogy pár nappal később, miután a vizet lassan felszívta a földről egy láthatatlan száj, Mamuskával kavicsokat dobáltunk be a pinceablakon. Ha csobbant, víz volt, ha koppant, szárazföld a kavicsok nyelvén.” Az árvíz illusztrációi is sok a személyes emlékek. Az egyik bolt felirata, Luminitia, egy román lánynév. Kolozsváron, ahol a szerző felnőtt, volt egy kislány, aki hatalmaskodott felette, bántotta, de közben ő volt a háztömb legrosszabb kislánya is. Egyszerre volt riasztó és vonzó. Az évek múltán mitikus alakká vált a Dezső Andrea életében. Olyan lánnyá, aki bátrabb, mint ő, aki erősebb, mint ő, és olyan dolgokat csinál, amilyeneket ő nem. Emlékeztetőkén, önmaga figyelmeztetésére megjelenik több munkájában is, és általában üzletek felirataként. A másik bolt felirata, Musculina egy erdélyi kirándulás emléke egyetlen szóba sűrítve: Musculina-nak hívták azt a kecskegida, amit két kislány vezetett az úton és a kislányok szinte koravén módon mesélték el a kecske egész életét. A gyerekek és az állat külön, zárt és rejtélyes, ám egységes világa egy Musculina nevű önálló résszé alakult. De fontos – biztonságot adó, őrző – szerepe van a nyúlszerű babának is, amely egy régi játék átkomponált figurája. Miután Dezső Andrea elkészítette Az árvíz illusztrációját, megmutatta egy kiadónak is. A kiadó látott fantáziát benne, de arra kérte, hogy egészítse még ki. Ez a történet lett az alap, amelyből kinőtt a másik három történet is. A mesélő kislány először nem veszi tudomásul a tényt, hogy Mamuska meghalt, ám később meggyászolja és elfogadja a megmásíthatatlant. Ezzel párhuzamosan az anyuka is elfogadja a kislány világát. Nem védeni akarja a gyereket, megóvni a nehéz dolgoktól, mint a halál és a bánat, hanem magához öleli – “az asztalához ülteti” – a gyerekét minden vágyával, álmával és fájdalmával együtt. A Mamuska az elmúlásról és ennek elfogadásáról is szól. A Mamuska finom precizitással megírt és megrajzolt történet, amely először 2004-ben “Mamushka” címmel a new yorki Esopus művészeti folyóiratban jelenet meg, majd 2010-ben a Csimota gondozásában magyarul, Szabó T. Anna fordításában.