Ennek a nőnek egyedül a művésznevével nem vagyok kibékülve: a Nieves Rebolledo Vila születési névből lehetett volna valami markánsabb, mással kevésbé összecserélhető név is, mint a „Bebe”.
Lehet, hogy a spanyolok már régóta ismerték, hozzám 2004-ben költözött be, mikor első lemeze, a Pafuera Telarañas megjelent. Furcsán működő album volt ez: először csak 1-2 szám tetszett, de valamiért mégis az egész lemezt meghallgattam újra és újra, és így hetente döbbentem rá egy-egy újabb dala erejére. Stílusában néha punk, néha ska, néha rock, időnként pedig romantikusan egyszerű vagy hisztisen feminista, de az érzelmek mindegyikben annyira átütőek, hogy még szövegértés nélkül is hatnak. A hisztisen feministát egyébként épp a szövegek miatt mindjárt vissza is vonom: mondjuk inkább úgy, hogy eltökélt meggyőződéssel áll ki az igaztalanság, az erőszak, a nők bántalmazása és hasonló csúnya dolgok ellen, de nem elvakult harcos módjára. A rendkívül PC Amazonon a szövegek miatt az album minden egyes dala Explicit! minősítést kapott, de ezúttal a szókimondó tényleg szókimondót jelent, és nem feltétlenül trágárt. Tudom, hogy itthon nem túl sokak által beszélt nyelv a spanyol, de a zenehallgatás mellé mégis ajánlom legalább valami nyersfordítás beszerzését. 5 év szünet (és nagyon nagy csönd) után június 30-án végre megjelent az új lemeze, az „Y.” (ejtsd: i punto). Bebét azért is szeretem, mert nem irigy, így most minden probléma nélkül mindkét albumát meg tudom mutatni. Aki az első lemezre kíváncsi, az hallgatózzon itt, aki pedig a másodikra, az mehet a szépen felújított, hivatalos weboldalra. Aki pedig még nem tudja eldönteni, hogy érdekli-e egyáltalán, annak itt az előző lemezéről az egyik kedvencem. Bebe: Como los olivos Bebe hivatalos oldala
