Kepes Júlia nagyon fiatal egyetemista lány, akinek nemrég jelent meg első verseskötete az “Édesfehér”. Hogy az ő szavait idézzem egy beszélgetés foszlányt elcsípve: a versek “tele vannak ízekkel, színekkel”.
“Arany porszerelmek,
időtlenségpárna
– forró mézbe málna –
édessé kevernek.
Elolvastam a verseket egyszer, kétszer, aztán harmadszorra is, az utcán, a buszon aztán otthon csendben egy pohár édes, fehér bort kortyolgatva – hogy rímeljek a kötet címére. Ha folytatnám a felsorolást, azt írnám, nagyon intenzív íz-, illat-, és színvilágú versek, tele játékossággal és érdekes hangulatot árasztó nagyon fura szókapcsolatokkal; sallangoktól mentes ám vállaltan “vattacukros” szerelemmel:
“Éjszaka volt, csupa béke, megérintettél,
s vattacukor lett lett menten a ködből alattunk.”
Könnyű és játékosnak tűnő versek, mégis soronként bebújnak gondolataimba, szüntelen hullámzásra késztetve őket, hogy aztán időnként a parta sodorjanak néhány versrészletet…
Sárga nárciszok…
Zuhog az eső,
tócsából iszok.
Most kell történnie valaminek.
Ködbe fúlt a reggel.
Elnyel a város:
cethal rozsdás szemüveggel.
Most kell történnie valaminek.
Hömpölygő szürkeség –
belefulladok, ha engedsz.
Meghasadt az ég.
Most kell történnie valaminek.
Elszáradnak a szavak.
Nem értesz semmiből.
Tapogatózó tűzfalak.
Most kell történnie valaminek.
(…)
/Kepes Júlia: Sárga nárciszok/
