Hupp, a bagolyfióka igen nagy gondban van: hiába éjszakai madár, fél a sötétben. Elindul hát felfedezni, milyen jó dolog az éjszaka.
Már az első sorok után nyilvánvalóvá vált, Jill Tomlinson meséje a dundi és bolyhos gyöngybagolyfiókáról, Huppról, egyszerre okos, szellemes és életszerű. Hupp úgy viselkedik, mint a gyerekek. Átlátszó trükkökkel próbálja kikerülni a problémákat illetve azokat a szituációkat, amelyekben fél, de közben kérlelhetetlen logikával fedezi fel a világ összefüggéseit. Ezekből a helyzetekből meglehetősen vicces párbeszédek alakulnak ki, olyan gyerekszáj jellegűek, amelyeket öröm olvasni. Én legalábbis nagyon szerettem. Ráadásul Anna Laura Cantone kócos, elrajzoltan megnyerő fizimiskájú figurái tökéletesen illenek a mese hangulatához.
Jill Tomlinson meseregénye a félelem legyőzéséről szól, ahogyan egy kisgyerek átéli. (Mert ki ne félne valamitől?) A félelemre nem lehet legyinteni, a félelemmel foglalkozni kell, mert attól, hogy a felnőttek számára nevetségesen banális, a kisgyerek számára valóságos. Ahhoz, hogy Hupp szembe tudjon nézni félelmeivel, elengedhetetlen szülei biztatása, türelme és szeretete. Szülei nem szekálják, nem kényszerítik semmire, ott vannak Hupp mellett és várják, hogy saját maga győzze le a félelmét. Hupp lelke egy kisgyerek lelke, amely bájos, megkapó és a szemünk előtt erősödik. Az írónő azt a csodás pillanatot kapta el, amikor a pihe-puha kölyökből, erős gyerek lesz, aki majd erős, bölcs felnőtté érik.
Tehát adott egy éjszakai ragadozó, aki nem szereti a sötétet. Nem is ismeri, így anyukája – meglehetősen határozott – felszólítására éjszakánként elindul felfedezni a sötétséget, és rájön, hogy a sötétség izgalmas, kedves, káprázatos, csodálatos, gyönyörű és buli valamint az is egyértelművé válik számára, hogy a sötétségre szükség van, mert a Mikulás csak akkor jön. Éjszakai kalandozása során érdekes emberekkel és állatokkal találkozik, akik elmesélik neki, ők miért szeretik a sötétséget. Hupp számára kitágul a világ, ahogy beszélgetőtársai szemszögéből látja a világot és végül megtörik a jég…
Jill Tomlinson azt mondta, hogy “azért ír gyerekeknek kis állatokról, mert így rögtön, gond nélkül tudnak az érzelmekkel azonosulni, és nem akadályozzák ebben a társadalmi előítéletek, a bőrszínük vagy anyagi helyzetük”. Felnőttként pedig azért jó olvasni a könyveit, mert az ember eszébe jut, milyen volt gyereknek lenni és gyerek szemmel látni a világot.
Olvass bele A bagoly, aki félt a sötétben című Jill Tomlinson mesébe >>>
5-10 éves gyerekek számára ajánlott, akár önálló olvasásra is.
A könyvet a Pagony adta ki>>>
