Ha könnyű nyári olvasmányt keresel a strandra vagy borús napokra, Jill Mansell 10. magyar nyelven megjelent regénye, a Van az a pénz? tökéletes választás.
Aki már olvasott bármit Jill Manselltől tudja, hogy mire számíthat: több szálon futó, pörgös történetre, szerelmi gubancokra és pukkadozós nevetésre. Mansell remekül fordítja ki a közhelyeket és tölti meg valódi élettel meg humorral, nem fél a nagy csavaroktól és a sablonoktól sem. Regényeibe nem halunk bele ellenben remekül szórakoztunk.
Van az a pénz? című regényében a 17 éves Lola 12.500 fontért cserébe dobja élete nagy szerelmét, Dougie-t, de nem azért, mert Dougie anyja el akarja üldözni a fia mellől és nem is azért, mert az első szerelem sohasem tart örökké, hanem azért, mert a családjának szüksége van a pénzre, bár ezt a titkot soha senkinek se mondhatja el, így bánatában azonnal “világgá is megy”.
Nagyjából 10 évvel később ismét találkozik Dougie-val, és a nagy találkozás során a fiú azt is megtudja “mennyit ért a lány szerelme”. Nem veszi könnyen az akadályt, ráadásul Lola érzései mit sem változtak, még mindig fülig bele van zúgva az első szerelmébe. De ahogy a Love Actually-ben a szerelem mindenhol ott van és a “világ is kicsi”, Lola környezetében is mindenki szerelembe esik, csalódik, vágyódik. Ott van rögtön a Lola szomszédja, Gabe, aki Ausztráliáig fut egy lány után, vagy Sally, aki eddig csak balfékekkel randizott és élt együtt, amúgy meg Dougie nővére. De szerelmes lesz Lola anyja és apja is, és Lola legnagyobb bánatára nem egymásba. Ezenkívül Lola megismerkedik egy gazdag és vonzó pasival, számtalan lehetetlen helyzetbe kerül és beleszeret egy méregdrága kabátba is.
Az utolsó fejezetig tökéletes a könyv, szerettem és alig bírtam letenni, a lezárása viszont katarzis nélküli. A nagy felismerés nem villámcsapásként vagy rettenetként érkezik, hanem “sérült lábú teknős” cammogásával, komótosan, kiszámíthatóan. Persze, tudom, hogy az életben is éppen így működnek a dolgok – ez lehet a könyv javára is írni -, de ettől függetlenül (legalább) regényekben még szeretem a nagy drámákat és az érzelmi felkavarodásokat, a józan észt felülíró szenvedélyt. Szóval egy tüzesebb befejezéssel boldogabb lettem volna, de így is remekül szórakoztam.
