A Honeyland (Mézföld) című dokumentumfilm úgy indul, mint egy természetfilm az organikus méhészetről, majd végül az emberi kapzsiság és ostobaság tűpontos elbeszélésévé válik.
Honeyland
Tamara Kotevska és Ljubomir Stefanov rendezőpáros Honeyland (Mézföld) című dokumentumfilmje Hatidze Muratova, a természettel harmóniában élő méhésznő életén keresztül megdöbbentő erővel mutatja be a fogyasztói társadalom térhódítása miatti megbomló természeti összhangot és annak rettenetes következményeit.
Hatidze
A Balkán közepén, Észak-Macedónia hegyeiben él az 55 éves, organikus méhészetből élő hajadon török nő, Hatidze. Ismeri a sziklákban, fatörzsekben, régi épületmaradványokban megbúvó odukban megbúvó méhkaptárakat, de ennél is jobban ismeri a méheket. Tudja, hogy mikor és mennyit vehet el tőlük. “Fele nekik, fele nekem”- mondja újra és újra. A begyűjtött, rendkívül jó minőségű mézzel Szkopje-be utazik és a piacon adja el.
Honeyland
Hatidze közvetlen, kedves, az élete viszont nem könnyű. Négy éve ápolja fél szemére vak, fél fülére süket, ágyban fekvő édesanyját. A falujuk kihalt, ők az utolsó lakók. De mielőtt feltennénk a kérdést, hogy ő miért nem megy el, már tudjuk a választ. Hatidze elképesztő – városi szemmel szinte hihetetlen – idilli egyensúlyban él a természettel és a méhekkel. Járja a vidéket, sziklaszirtek szélén mászik, énekel a méheknek. Meséket szoktak írni ilyen emberekről, nem meglepő, hogy Tamara Kotevska és Ljubomir Stefanov el akarta mondani a történetét.
Végül azonban egy másik történetet is el kellett mondaniuk. A mesének azt a részét, amibe betoppan a fogyasztói társadalom és az emberi gyarlóság.
Honeyland
Hussein
A kihalt faluba megérkezik lakókocsiján tucatnyi gyerekével és hatalmas tehéncsordájával a nomád állattartó életformát folytató Hussein Sam. Hatidze összebarátkozik a családdal, mesél mindenről, a méhekről. Hussein pedig oszt-szoroz és a nagy profit reményében vásárol több rengeteg kaptárt vásárol. Hussein nem gazember, törekvései teljesen érthetőek: menekülőutakat keres önmagának és családjának a szegénységből. Ezért bármit megtesz. A méheket viszont gyűlöli. Az egész családja gyűlöli a méheket, de kell a méz, ezért megküzdenük velük. Hatidze figyelmeztetésére sem figyel, hogy “fele az emberé, fele a természeté”, annyit vesz el a méhektől, amennyit megrendelnek tőle. A megrendelőt nem érdekli, hogy mikor és mennyit lehet elvenni a méhektől. Ő azt tudja, mennyit tud eladni.
A szakértelem nélküli mohóság pusztulást hoz, a méhek éhenhalnak, de nemcsak a saját, hanem Hatidze méhcsaládjaira is. Hatidzse élete és az idill, amit a film első filmkockáin láttunk, a szemünk láttára hullik szét. Visszafordíthatatlanul.
