Hollókisasszony – táncban szebb lesz, mint könyvben

Volt egyszer egy postás, aki beleszeretett egy hollóba. Mese felnőtteknek Audrey Niffeneggertől, Az időutazó felesége szerzőjétől. Az időutazó felesége óta minden könyvet gyomormélyi vágyakozással veszek kézbe Audrey Niffeneggertől. A Hollókisasszonyt (Athenaeum, 2013) is szertartásosan nyitottam ki, ugyanolyan áhítattal, mintha templomba lépnék. És olvastam, és vártam, és olvastam, és vártam. Majd a könyv végére értem és nem is a csalódás volt a legfájóbb, hanem a kielégülés nélküli csúcspontok, a jégesőként záporozó szavak, események, a semmiből feltűnő és a semmibe elvesző szenvedélyek. Pedig milyen gyönyörűek a könyv illusztrációi és a képzettársítások…

Az utolsó oldalakon – a köszönetnyilvánításban – mintha maga Niffenegger is mentegetőzne: “A tündérmeséknek megvan a maguk kíméletlen logikája és zárt szabályrendszere. A hollólány, akárcsak a régi mesék, egy fiatal lány fejlődéstörténetét és átalakulását meséli el. Van benne különös szerelmespár, metamorfózis, sötét igazságszolgáltatás, herceg, illetve a technika és orvostudomány modern varázslatai. Itt van tehát egy új tündérmese, amely készen áll arra, hogy átessen a tánccá változás nagy átalakulásán.” Mert azt nagyon fontos tudni, hogy Niffenegger azért kezdte el a Hollókiasszony történetét, mert Wayne McGregor, a Londoni Királyi Balett koreográfusa felkérte, írjon egy történetet, amire ő majd kidolgoz egy táncot. Remélem, táncban felkavaróbb lesz ez a történet, mint könyvben!