Szerettük Szofit, amikor tüsszentett, amikor varázsolt, de most, hogy bújócskázik végleg a szívünkbe zártuk.
Harcos Bálint legújabb Szofi mesélje erdei kalandra visz minket, és ez az erdő igazán mesebeli: legendás lények elevenednek meg benne és a klasszikus mesék szívszorító konfliktusa is felsejlik. A szöveghez remekül passzolnak Cristina Quiles izgalmas illusztrációi, amelyek szó szerint a budapesti valóságból a különleges erdei kirándulásra kalauzolják az olvasót.
Szofi, mint minden gyerek, szeret bújócskázni és az erdőben kifejezetten jó rejtekhelyek akadnak: rókalyukak, bagolyodvak, bozótos és vízitündérek számára ideáli tavacskák. Azonban, Szofi, mint minden gyerek, nem ismeri a mértéket, és azon kapja magát, hogy miközben ő jobbnál jobb rejtekhelyeket talál, az anyukája eltűnik. Persze, a Szofi bújócskázik nem lenne igazi mese, ha végül nem fordulna minden jóra…
Harcos Bálint ebben a történetben két határt is átlépett és mindkettő jót tett. Ez a Szofi történet elvontabb, mint a korábbiak, Szofi nem csak a “lábujját” dugja át a mese birodalmába, hanem két lábbal megérkezik és ugyanolyan otthonosan mozog ott, mint a budapesti gangon. A mese nélkülözhetetlen konfliktusa sem merül ki egy “egyszerű világvégben” vagy az “elhappolt rivaldafényben”, hanem a legtragikusabb dolog történik meg: egy kisgyerek elveszti az anyukáját. Ám a mese mégsem okoskodó tanmese, hanem a fontos dolgokat pontosan kijelölő könnyű kacagás.
