Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka

Kényeztető habfürdő a léleknek. Szabó T. Anna Kyoko a Senki madara című kisregényében olyan kapcsolatról mesél, amely ötvözi az első szerelem mámorát és a húsz évnyi házasság bölcsességét.

A lánnyá változó, megmentett darumadárról szóló keleti mese az alapja a Senki madara című elbeszélésnek, ám az egyszerű, a hűségről és a halálról szóló történet Szabó T. Anna ujjai között kiteljesedett, kivirágzott. Illata és íze lett az érzékeny magyar fiú, Tátos és a rejtélyes japán festőlány, Tori történetének, de nem a cselekmény bonyolultsága, fordulatai miatt, hanem az olyan mondatok miatt, amelyek úgy ragadják meg a dolgok lényegét, hogy elakad a lélegzet és kihagy egy ütemet a szív. “Tátos egy pillanatra még úgy maradt, a puha fehér testnek dőlve, arra gondolt, hogy most kellene átölelni, a földre szorítani, végleg megtartani magának. Ha most rádobná a sutáját, ha a hátára venné és hazavinné! Érezte a madár szívdobogását, vagy talán csak a saját gyors szívverését – a doboló, követelő vért, a birtoklás vágyának erejét: enyém, enyém, enyém. És akkor a madár felsóhajtott. Egyetlen hangos, szinte emberi sóhajtás szakadt ki belőle, mint aki a magasságtól, a szabad levegőégtől búcsúzik.” Az első szerelem örök, szárnyakat ad és átformál. Az első szerelem legyőzhetetlen, majd egyszer csak legyőzöttek leszünk. A lobogó láng hevít és emészt, a szerelem (vagy a szeretet) olyan mély gyökereket ver bennünk, hogy nincs kezdete és nincs vége, de kijelentő mondatok mellett ott vannak a kérdések is: mennyire oldódhatunk fel egy másik emberben, a szerelemben és hűtlenség-e a megtartott saját rész? Mindenki másként fog rezonálni erre a könyvre. A szingli a tökéletes egyesülést vágyja majd, a kamasz az ÉNen túlmutató szerelmet, amelyről a versek szólnak, a művész pedig azt az elfogadást, ami az alkotásához szükséges. A bejáratott házaspárok hátrébb lépnek a hétköznapokból, mosolyognak a mintákon, amiről korábban azt hitték, hogy csak velük esnek meg senki mással és végre megint megtelik oxigénnel a tüdejük. Kortól és időtől függetlenül a Senki madara a lélek habfürdője és ugyanúgy eltalált, mint a kedvenc verseim, mint Ulickajától a Médea és gyermekei vagy a Szonyecska. Csendes, magától értetődő sodrása visszavitt Alessandro Baricco Tengeróceánjára és kicsit újraéltem a Selyem olvasmányélményét is. Találtam benne valamint Niffeneggertől, Kundrától és Gaimantól, mégis különleges és megismételhetetlen. Könyvespolcon a helye azon kevés könyv mellett, amit nem csak olvasni kell, hanem imádni minden apró részletében. Rofusz Kinga illusztrációi – amelyekben mintha Szabó T. Anna vonásai köszönnének vissza -, a könyv kecsessége valamint a meglibbenő piros könyvjelző ugyanazt a mértéket és egységet tartja, mint a szöveg, és ettől több, mint egy jó történet, ettől egy igazán jó könyv.