Én kérek elnézést, de nem tudok jókat írni erről a filmről. Illetve jókat lehet – tökéletes iparosmunka lett -, de a szuperlatívuszokhoz kevés volt, amit láttam.
Hiába a zseniális cuki karakterek, a Gru3 (Despicable Me 3)-nak esélyes se volt arra, hogy katartikus film legyen: a sztoriban nincs annyi feszültség (nem lehet annyi feszültséget teremteni), amiből kijönne egy tisztességes forgatókönyv. Ugyanakkor a bevált sablonokkal jól kufárkodik a Gru3, ami a vászonra került alapvetően szórakoztató másfél óra.
Gru átlagos férj, családapa, az életközépi válságnak csupán a kezdeti jeleit mutatja. Alapvetően boldog, nem mozgatják szélsőséges érzelmek, de akadnak vicces, szerethető pillanatok az életében.
Nem kétséges, hogy a Gru3-at mindenki meg fogja nézni – akármit is írnak az olyan rohadt kritikusok, mint én -, de az énekversenyre becsöppenő mignonoknál ugyanaz fog a fejében járni, mint nekem, hogy ez kínos.
Persze, értem, miért kerültek bele leerőltetettebb jelenetek is a filmben (kellett némi vicces utalás más produkciókra és lázadás is lenne a moziban, ha a mignonok nem csinálnának valamit), de ettől nem lett több szív és lélek a filmben, pedig az első részt éppen ezért imádtuk.
Van viszont egy – coelhói magasságokba röppenő mondat -, amin napokkal a vetítés után is röhögök:
Az élet ilyen: egyszarvút kérsz és kecskét kapsz!
