“Terry Pratchett korán reggel kel, Neil Gaiman pedig kora délután. Ez a könyv abban a négy-öt órában született, amikor mindketten ébren voltak.”
Nem túlzok, a világ egyik legviccesebb könyve. Mert a világegyetem is elkutyulhatja néha a dolgokat.
Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciái.
1998-ban (vagy 1999-ben, nincs pontos dátum a könyvben, de van egy reklám, amely utal az évszámra) már megért egy magyar kiadást a Good Omens, de azóta lehetetlen hozzájutni. Fejvesztés terhe mellett kölcsön kérhető vagy egy könyvdílertől borsos áron, pult alatt talán megszerezhető, de – tényleg nem túlzok – évekig hiánycikk volt. Most viszont az Agave ismét kiadja, ráadásul remek borítóval.
Fülszöveg:
KELLEMES ÍTÉLETNAPOT!
Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak – az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről –, akkor a világ egy szombati napon ér véget. Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után…
Ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni – tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között – az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik…
Neil Gaiman és Terry Pratchett: Elveszett próféciák (részlet) – Agave könyvek
KEZDETBEN
Szép nap volt.
Minden nap szép volt, és már több mint hét eltelt belőlük, az esőt pedig még nem találták fel. Ám az Édentől keletre gyülekező fellegek az első vihar ígéretét hozták.
A Keleti Kapu angyala feje fölé hajtogatta szárnyait, hogy megvédje magát az első cseppektől.
– Sajnálom – mondta udvariasan. – Hol is tartottál?
– Azt mondtam, úgy hullott le az égből, akár egy ólomléggömb – mondta a kígyó.
– Ah, igen – mondta az angyal, akit Azirafaelnek hívtak.
– Őszintén szólva én úgy gondolom, egy kicsit túlreagálta a dolgot – mondta a kígyó. – Úgy értem, első vétség, meg minden. Nem értem, mi olyan rossz abban, ha valaki tudja, mi a különbség jó és rossz között.
– Rossznak kellett lennie – érvelt Azirafael olyan hangon, mint aki maga sem érti, és ez aggasztja –, máskülönben nem keveredtél volna bele.
– Csak annyit mondtak, „Menj föl oda és csinálj valami zűrt” – mondta a kígyó, akit Crawlynak hívtak, bár azon gondolkozott, hogy változtat rajta. A Crawly nem igazán tetszett neki.
– Igen, de te démon vagy. Nem hiszem, hogy éppenséggel képes lennél jót cselekedni – mondta Azirafael. – Tudod, ez az alaptermészeted. Nem bántásból mondtam.
– El kell ismerned, kicsit olyan, mint a pantomim – mondta Crawly. – Úgy értem, rámutatni a Fára és azt mondani „Ne Érintsd Meg!” csupa nagybetűvel. Nem valami kifinomult, igaz? Ennyi erővel kiírhatta volna egy távoli hegy legtetejére is. Nem győzök töprengeni, vajon mire készül még.
– Jobb nem spekulálni – mondta Azirafael. – Tudod, én mindig azt mondom, nem kérdőjelezheted meg a felfoghatatlant. Van Jó és van Rossz. Ha Rosszat teszel, amikor azt mondják, Jót cselekedj, akkor megérdemled a büntetést. Ühüm.
Egy darabig kínos csöndben üldögéltek és figyelték, ahogy az első esőcseppek megtelepednek a virágok szirmain.
Végül Crawly szólalt meg. – Volt neked egy lángoló kardod, nem?
– Ühüm – mondta az angyal. Bűntudatos kifejezés suhant át az arcán, majd visszatért és tábort vert rajta.
– Volt, igaz? – mondta Crawly. – Lángolt, mint a rosseb.
– Ühüm, nos…
– Szerintem nagyon meggyőző volt.
– Igen, de…
– Elvesztetted, ugye?
– Jaj, dehogy! Nem egészen, inkább…
– Igen?
Azirafael siralmas képet vágott. – Ha tudni akarod – mondta végül kissé idegesen –, elajándékoztam.
Crawly rámeredt.
– Hát, úgy éreztem, muszáj – mondta az angyal szórakozottan dörzsölgetve a kezeit. – Fáztak szegények, a nő pedig máris állapotos volt, nem is beszélve azokról a vad állatokról odakint, meg a közelgő viharról. Azt gondoltam, végül is mit árthat. Azt mondtam nekik, nézzétek, amikor visszajöttök, akkor itt nagyon hosszú sor fog állni, de talán szükségetek lehet erre a kardra, tessék, ne is köszönjétek meg, csak tegyetek egy szívességet és ne adjátok föl könnyen.
Aggodalmas vigyorral nézett Crawlyra.
– Ez volt a legjobb megoldás, nem igaz?
– Nem hiszem, hogy képes lennél gonoszat cselekedni – mondta Crawly szarkasztikusan. Azirafaelnek nem tűnt föl.
– Ó, hát remélem is – sóhajtotta. – Igazán remélem. Egész délután ez aggasztott.
Egy ideig csak bámulták az esőt.
– Az a fura – szólalt meg Crawly –, hogy én meg azon gondolkoztam, vajon ez az almás dolog nem jó cselekedet volt-e? Egy démon nagy zűrbe keveredhet, ha jó dolgot tesz – bökte oldalba az angyalt. – Mulatságos lenne, mi? Ha mindketten rosszul értettük volna. Ha én jót cselekedtem, te pedig rosszat, he?
– Nem igazán – mondta Azirafael.
Crawly is az esőt kezdte nézni.
– Nem – mondta kijózanodva. – Azt hiszem, nem.
Fekete fellegek gomolyogtak az Éden fölött. Mennydörgés visszhangzott a hegyek között, a frissen elnevezett állatok megbújtak a vihar elől.
Távol, az esőáztatta fák között bizonytalan fényforrás pislákolt.
Sötét és viharos éjszaka ígérkezett.
ELVESZETT PRÓFÉCIÁK
Bizonyos Események elbeszélése, amelyek az ember történelmének
elmúlott tizenegy esztendejében estek meg,
szigorú sorrendben, szemléltetve azt
Agnes Nutter szép és pontos próféciái
segítségével.
Összeállították és szerkesztették, oktató célzattal és
bölcsek okulásául lábjegyzetekkel ellátták
Neil Gaiman és Terry Pratchett urak.
DRAMATIS PERSONAE
TERMÉSZETFELETTI TEREMTMÉNYEK
Isten (Isten)
Metatron (Isten Hangja)
Azirafael (Angyal, mellékállásban antikvárius)
Sátán (Bukott angyal, Fényhozó)
Beelzebub (Szintén bukott angyal, a Pokol Hercege)
Hastur (Bukott angyal, a Pokol Hercege)
Ligur (Szintén bukott angyal, a Pokol Hercege)
Crowley (Angyal, de nem igazán bukott, inkább lassacskán lefelé szállingózó)
APOKALIPTIKUS LOVAS SZEMÉLYEK
HALÁL (Halál)
Háború (Háború)
Éhínség (Éhínség)
Szennyezés (Szennyezés)
EMBEREK
Ne Kívánd Meg Felebarátod Asszonyát Pulsifer (Boszorkányvadász)
Agnes Nutter (Jósnő)
Newton Pulsifer (Bérszámfejtő és Boszorkányvadász Közlegény)
Anatéma Apparát (Gyakorló okkultista és professzionális leszármazott)
Shadwell (Boszorkányvadász Őrmester)
Madame Tracy (Kifestett Jezebel [délelőttönként, csütörtökön megegyezés szerint] és Médium)
Bőbeszédű Mária nővér (Sokatmondó Szt. Beril Rendjének sátánista apácája)
Mr. Young (Egy apa)
Mr. Tyler (Lakóközösségi szóvivő)
Postás
ŐK
ADAM (Antikrisztus)
Pepper (lány)
Wensleydale (fiú)
Brian (fiú)
Kórus: Tibetiek, földönkívüliek, amerikaiak, atlantisziak és egyéb furcsa teremtmények az Utolsó Napokból
VALAMINT:
Eb (a Sátán kutyája, macskanyúzó
Tizenegy évvel ezelőtt
Az Univerzum, a teremtéséről alkotott elméletek szerint, már ha teremtették egyáltalán és nem egyszerűen csak (nem hivatalosan) elkezdődött, körülbelül tíz-húszmilliárd éves lehet. Ezt alapul véve a Föld életkorát négy és félmilliárd évre taksálják.
Ezek az adatok pontatlanok.
Középkori zsidó tudósok a Teremtés időpontját i.e. 3760-ra teszik, az ortodox teológusok pedig egészen i.e. 5508-ig is elmennek.
Ezek az adatok is pontatlanok.
James Usher érsek (1580–1656) 1654-ben megjelent Annales Veteris et Novi Testamenti c. művében azt taglalja, hogy az Ég és a Föld i.e. 4004-ben teremtetett. Egyik segédje továbbvitte a számításokat, és diadalittasan kijelentette, hogy a Föld egy vasárnapi napon jött létre i.e. 4004. október 21-én, pontosan reggel kilenc órakor, mert Isten szerette kora reggel elvégezni a munkát, amikor még friss volt.
Ez a számítás is téved. Körülbelül negyed órával.
Az egész fosszilis dinoszaurusz balhé csak egy nagy vicc, ami a paleontológusoknak még nem esett le.
Ez pedig két dolgot bizonyít:
Először is, Isten hihetetlenül titokzatos, hovatovább körülményes utakon közlekedik. Isten nem kockázik az univerzummal; saját felfoghatatlan játékát játssza, amit ő talált ki. Ez a többi játékos1 szemszögéből leginkább egy érthetetlen és bonyolult pókerjátszmához hasonlít, amelyet koromsötét szobában játszanak üres kártyalapokkal, végtelen tétekkel, és egy olyan osztóval, aki nem mondja el a szabályokat és végig mosolyog.
Másodszor, a Föld a Mérleg jegyében született.
A Mérleg horoszkópja aznapra, amikor ez a történet kezdetét veszi, a Tadfieldi hirdető „Az Ön csillagai” rovata szerint a következő:
MÉRLEG (LIBRA) Szept. 24.–Okt. 23.
Egy kicsit leépültnek érzi magát, mintha mindig ugyanazokat a köröket futná. A családi és otthoni dolgok nagyobb hangsúlyt kapnak, de kerülje a fölösleges kockázatot. Egy barát nagyon fontossá válhat. Tegye félre a fontosabb döntéseket, amíg úgy látja, kitisztult a levegő. Ma érzékenyebb a gyomorgörcsre, ezért kerülje a salátákat. A segítség váratlan helyről érkezhet.
Ez az előrejelzés tökéletesen helytálló volt, kivéve a salátákra vonatkozó bejegyzést.
***
Nem sötét és viharos éjszaka volt.
Annak kellett volna lennie, de be kell érni ennyivel. Minden őrült tudósra, aki veszett nagy vihar mennydörgései közepette fejezi be a Nagy Művet, tucatnyi olyan jut, aki céltalanul ücsörög a csillagfényes, tiszta égbolt alatt, miközben Igor túlórázik.
Ám a köd (elszórtan esőzés, az éjszakai hőmérséklet 10 fok körül várható) senkit se ringasson hamis biztonságérzetbe. A csendes éjszaka nem azt jelenti, hogy a sötét erők nem dolgoznak. Mindig ügyködnek és ott vannak mindenütt.
Végig ott is voltak. Ez a lényeg.
Ketten közülük egy elhagyatott temetőben lopakodtak. Két sötét figura, az egyik görnyedt és zömök, a másik karcsú és fenyegető, de mindketten a lopakodás olimpiai bajnokai. Ha Bruce Springsteen írt volna valaha is dalt „Lopakodónak születtem” címmel, hát ők lettek volna a lemezborítón. Már egy órája lopakodtak a temetőben, de olyan határozottan és rutinosan csinálták, hogy akár egész éjszaka megállás nélkül megy nekik, ha kell, s még hajnalra is jutott volna erejük egy utolsó sunyi, fenyegető surranásra.
Végül, újabb húsz perc után az egyikük megszólalt.
– Az ördögbe is ezzel a flótással. Már órák óta itt kéne lennie.
Ő volt Hastur, a Pokol egyik Hercege.
***
Sok jelenség – háború, járvány, váratlan APEH-ellenőrzés – a Sátán keze munkájának ékes bizonyítéka, ám amikor csak a démonológia szakavatott tudósai összegyűlnek, minden egyetértenek abban, hogy a Londont körülölelő M25-ös körgyűrű jó eséllyel száll versenybe a legjobban sikerült csapásért.
Annyiban persze tévednek, hogy az út csupán azért gonosz, mert minden nap rengeteg indulat és vérontás szemtanúja.
Valójában igen kevés ember tudja a világon, hogy maga az M25-ös körgyűrű az Ősi Mu Sötét Testvériségének elfeledett nyelvén az odegra jelét formázza, ami annyit tesz: „Hódolat a Nagy Szörnyetegnek, a Világfalónak”. Az a több ezer ember, aki keresztülpöfögi magát az autópályának ezen szakaszán, olyan hatással bír, mint a víz, az imakeréken: szakadatlan táplálja a minőséggyenge gonoszság dögletes leheletét, sok mérföldnyi hatósugárban beszennyezve a metafizikai légkört.
Ez volt Crowley egyik legsikeresebb ártánykodása. Évekbe tellett, mire megcsinálta, háromszor tört fel számítógépes hálózatokat két betörés és egy kisebb megvesztegetés segítségével, valamint, miután minden próbálkozása csődöt mondott, egy nyomorult, esős éjszakán két órán keresztül húzogatta ki a földmérők cölöpjeit az építkezésen és néhány jelentéktelen, de félelmetesen okkult méterrel odébb verte le őket. S amikor aztán elkészült az első harmincmérföldes, alattomos vargabetű, Crowleyt a jól végzett gonosz munka elégedett melegsége öntötte el.
Előléptették érte.
Crowley jelenleg 110 mérföldes sebességgel száguldott Slough-tól nyugatra. Külsejében semmi sem utalt démonikus jellegre, legalábbis klasszikus mércével mérve. Nem voltak szarvai, sem patái vagy szárnya. Gyakorlatilag egy Best of Queen kazettát hallgatott az autórádióban, de senki ne vonjon le messzemenő következtetést ez alapján, mert minden kazetta, amit egy fél éjszakánál hosszabb időre az autóban felejtettek, metamorfózison ment keresztül és Best of Queen albummá változott. Semmilyen különösen démoni gondolat nem suhant át a fején. Éppen azon gondolkozott, ki lehet az a Moey és Chandon.
Crowleynak sötét haja volt, erős járomcsontja, és kígyóbőr cipőt viselt, legalábbis feltehetően viselt cipőt, ezen felül furcsa dolgokat tudott művelni a nyelvével. Ha egy kicsit elkalandoztak a gondolatai, hajlamos volt elégedetten sziszegni.
Ezen kívül nem pislogott.
Az autó egy 1926-os fekete Bentley volt, csak egy gazdája volt korábban, az is Crowley volt. Törődött az autóval.
Azért késett a találkozóról, mert nagyon élvezte a huszadik századot. Sokkal jobb volt, mint a tizenhetedik, és összehasonlíthatatlanul kellemesebb a tizennegyediknél. Az Időben az a legszebb, emlegette olykor Crowley, hogy egyre távolabb és távolabb viszi a tizennegyedik századtól, a legeslegunalmasabb száz évtől Isten világában. A huszadik század minden volt, csak nem unalmas. Ami azt illeti, a visszapillantójában felvillanó kék fények arra utaltak, hogy az őt követő két ember még érdekesebbé kívánja tenni.
Az órájára pillantott. Az a fajta volt, amelyet a gazdag mélytengeri búvárok vásárolnak, akik a világ minden fővárosában tudni akarják a pontos időt, amíg odalent vannak.2
A Bentley rádübörgött az egyik lehajtóra, két keréken vette a kanyart és egy avarral teli mellékútra hajtott. A kék fények követték.
Crowley fölsóhajtott, egyik kezével elengedte a kormányt és a válla fölött bonyolult mozdulatokat rótt a levegőbe.
A villogó fények gyorsan elmaradtak mögötte, ahogy a rendőrautó némán lelassult és megállt, utasainak legnagyobb meglepetésére. Ez azonban semmi sem volt ahhoz képest, amit akkor tapasztalnak, ha fölnyitják a motorháztetőt és meglátják, hogy mivé változott a motor.
***
A temetőben Hastur, a magasabbik démon leült egy sírkőre Ligur, az alacsonyabbik és rutinosabbik lopakodó mögött.
– Fényt látok – mondta. – Itt jön végre a nyavalyás.
– Mi az, amiben ül? – kérdezte Ligur.
– Egy autó. Ló nélküli hintó – magyarázta Hastur. – Gondolom nem voltak még, mikor utoljára erre jártál. Legalábbis általános használatban.
– Egy ember ment előtte piros zászlóval – mondta Ligur.
– Azóta változott egy kicsit.
– Milyen ez a Crowley? – kérdezte Ligur.
– Túl régóta van már idefönn – horkantott Hastur. – A Kezdetektől fogva. Bennszülötté vált, ha engem kérdel. Még telefon is van az autójában.
Ligur eltöprengett. Akár a legtöbb démonnak, neki is csak halvány sejtelmei voltak a technológiáról. Éppen azt akarta mondani, hogy biztosan sok drót van benne, amikor a Bentley megállt a temető kapujában.
– És napszemüveget hord – vicsorogta Hastur. – Még akkor is, amikor nem kellene. Hódolat a Sátánnak – mondta hangosan.
– Hódolat a Sátánnak – visszhangozta Ligur.
– Üdv – intett kurtán Crowley. – Bocs a késésért, de tudjátok, milyen a forgalom az A40-esen Denhamnél, aztán megpróbáltam Chorley Wood felé kerülni, akkor meg…
– De most már mind itt vagyunk – mondta Hastur jelentőségteljesen. – Itt az ideje, hogy elbeszéljük a cselekedeteinket.
– Ja, a cselekedetek – mondta Crowley olyan tekintettel, mint aki hosszú ideje nem volt templomban és elfelejtette, melyik résznél kell felállnia.
Hastur megköszörülte a torkát.
– Megkísértettem egy papot – mondta. – Amikor végigsétált az utcán és meglátta a csinos lányokat a napon sütkérezni, Kétséget ültettem a fejébe. Szent lehetett volna, de tíz éven belül a mienk lesz.
– Ez jó – mondta Crowley bátorítólag.
– Én megrontottam egy politikust – mondta Ligur. – Elhitettem vele, hogy egy kis kenőpénz még nem árthat meg. Egy éven belül a miénk lesz.
Mindketten várakozásteljesen néztek Crowleyra, aki szélesen elmosolyodott.
– Ez tetszeni fog – mondta és még szélesebben vigyorgott. – Lebénítottam minden mobiltelefon-központot London belvárosában az ebédidőre.
Senki sem szólt, csak a távolban elsuhanó autók zaja hallatszott.
– Igen? – kérdezte Hastur. – És azután?
– Hát nem volt könnyű – mondta Crowley.
– Ez minden? – kérdezte Ligur.
– Nézzétek, az emberek…
– Miben járult ez hozzá, hogy lelkeket szerezzünk a Mesternek? – kérdezte Hastur.
Crowley megrázta a fejét.
Mit is mondhatna nekik? Hogy húszezer ember nagyon ideges lett? Hogy az egész városban érezni lehetett a vérnyomás-növekedést? Azután visszamentek a munkahelyükre és az alkalmazottaikon töltötték ki a bosszúságukat, azok pedig másokon vezették le? Számtalan gonosz és kegyetlen módon, ráadásul, és itt jön a legjobb, mindet saját maguk találták ki. Egész nap. Az utóhatások felmérhetetlenek voltak. Több ezernyi lélek fénye kapott egy kis démoni patinát, és neki a kisujját sem kellett megmozdítania.
De Hasturnak és Ligurnak aztán hiába is magyarázná. Megmaradtak a tizennegyedik-századi mentalitásnál. Persze, egyesével, éveken át rontani a lelkeket tényleg míves munka, de manapság másként kell gondolkozni. Nem nagyban, hanem tágasan. Ötmilliárd ember él a világon, nem lehet már egyesével pepecselni. Ligur és Hastur azonban nem fogná föl. Sosem jutott volna eszükbe a walesi körzeti stúdió, például. Vagy a kétkulcsos áfa. Vagy Manchester.
Manchesterre különösen büszke volt.
– Az Alvilági Hatalmak elégedettnek tűnnek – mondta. – Változnak az idők. Amúgy mi újság?
Hastur lenyúlt a sírkő mögé.
– Ez – mondta.
Crowley a kosárra bámult.
– Ó – mondta. – Nem.
– De igen – mondta Hastur vigyorogva.
– Máris?
– Igen.
– És, izé, rám hárul a feladat, hogy…?
– Igen – mondta Hastur, aki kezdte élvezni.
– Miért én? – kérdezte Crowley kétségbeesetten. – Ismersz, Hastur, ez nem az én, tudod, az én műfajom…
– Ó, de igen, de igen – mondta Hastur. – A te műfajod. A főszerep. Vedd el. Változnak az idők.
– Igen – vigyorgott Ligur. – Véget érnek, a változatosság kedvéért.
– Miért én?
– Kedvelnek téged otthon – mondta Hastur gonoszul. – Ligur például a jobb karját odaadná ezért a lehetőségért.
– Így igaz – bólogatott Ligur. Valakinek a jobb karját legalábbis, gondolta. Rengeteg jobb kar kószál a világban, kár lenne egy jót elvesztegetni.
Hastur egy csiptetős táblát húzott elő hosszúkabátja bugyraiból.
– Itt írd alá – mutatta, hosszú hatásszüneteket tartva a szavak között.
Crowley írószer után matatott a zsebében, aztán előhúzott egy mattfekete, karcsú tollat. Olyan áramvonalas volt, mint amivel át lehet lépni a hangsebességet.
– Szép toll – mondta Ligur.
– A víz alatt is fog – dünnyögte Crowley.
– Mi jöhet még ezután? – tűnődött Ligur.
– Bármi legyen is az, siessenek vele – jegyezte meg Hastur. – Nem, nem A. J. Crowley. Az igazi nevedet.
Crowley komoran bólintott és bonyolult szimbólumot vésett a papírra. Vörösen ragyogott a sötétségben, aztán elhalványult.
– De mit csináljak vele? – kérdezte.
– Majd megkapod az utasításokat – mondta Hastur. – Miért aggódsz, Crowley? A pillanat, amire már évszázadok óta várunk, végre elérkezett!
– Ja, persze – mondta Crowley. Már korántsem tűnt annak a lendületes alaknak, aki olyan ruganyosan pattant elő a Bentleyből. Leginkább egy űzött vadhoz hasonlított.
– Örökké tartó dicsőségünk eljő hamarost!
– Örökké. Ja, igen – mondta Crowley.
– Te pedig az eszköze vagy ennek a dicsőséges végzetnek!
– Eszköz. Egen – dünnyögte Crowley. Óvatosan vette föl a kosarat, mintha bármelyik pillanatban fölrobbanhatna. Bizonyos értelemben ez is fog történni.
– Izé, jól van – mondta. – Na, akkor izé, mentem is. Mehetek? Már csak hogy hamar túl legyek rajta. Nem mintha túl akarnék lenni rajta – tette hozzá sietve, nehogy Hastur kedvezőtlen jelentést írjon róla. – De hát tudjátok, csak lazán.
A démonok nem szóltak semmit.
– Hát, akkor elhúzom a csíkot – habogta Crowley. – Viszlát, fiúk. Izé. Remek. Tuti. Csaó!
Miközben a Bentleyt elnyelte a sötétség, Ligur Hasturra nézett.
– Az mit jelent?
– Olaszul van – mondta Hastur. – Azt hiszem, „ennivaló”-t jelent.
– Furcsa köszönés – figyelte Ligur a távolodó hátsó lámpákat. – Megbízol benne?
– Nem – mondta Hastur.
– Jó – mondta Ligur. Fura egy világ is volna, tűnődött, ha a démonok csak úgy ripsz-ropsz bíznának egymásban.
***
Crowley valahol Amershamtól nyugatra járhatott, sötét torpedóként száguldott az éjszakában és egy találomra fölkapott kazettát igyekezett kiszabadítani a tokjából, miközben megpróbált az úton maradni. Egy szembejövő reflektor fényénél leolvasta, hogy Vivaldi Négy évszakja van a szalagon. Remek, egy kis megnyugtató zene, pont amire szüksége van.
Belökte a Blaupunktba.
– Afrancbaafrancbaafrancba. Miért most? Miért én? – dünnyögte, miközben fölcsendültek a Queen ismerős akkordjai.
És akkor hirtelen Freddy Mercury megszólalt:
MERT KIÉRDEMELTED, CROWLEY.
Crowley imádságokat mormolt az orra alatt. Az elektronikus úton történő üzenetközvetítés az ő ötlete volt, és noha Odalent kivételesen hallgattak rá, persze teljesen félreértelmezték. Remélte, hogy sikerült megértetnie velük, hogy fizessenek elő a Cellnetre, ehelyett egyszerűen rácsatlakoztak arra, amit éppen hallgatott, és kiforgatták.
Crowley nagyot nyelt.
– Nagyon szépen köszönöm, nagyuram – mondta.
BÍZUNK BENNED, CROWLEY.
– Köszönöm, nagyuram.
EZ NAGYON FONTOS, CROWLEY.
– Tudom, tudom.
EZ A NAGY ALKALOM, CROWLEY.
– Bízza csak rám, nagyuram.
ÉPPEN EZT TESSZÜK, CROWLEY. ÉS HA NEM SIKERÜL, AKKOR MINDEN RÉSZTVEVŐ FÉL SZENVEDNI FOG. MÉG TE IS, CROWLEY.
– Megértettem, nagyuram.
ÍME AZ UTASÍTÁSAID, CROWLEY.
És hirtelen tudta. Gyűlölte ezt, egyszerűen el is mondhatták volna neki, nem kellett volna nagy hirtelen beleültetni a tudást az agyába. Egy bizonyos kórházhoz kell hajtania.
– Öt percen belül ott leszek, uram, nem probléma.
HELYES. Látok egy kis alakot, hencegő, hencegő, jöhet már a fandango…
Crowley a kormányra csapott. Minden olyan jól ment, az elmúlt pár évszázadban a kezében tartotta a dolgokat. Így megy ez, mikor már azt hinnéd, hogy elérted a világ tetejét, egyszer csak a nyakadba szakad az Armageddon. A Nagy Háború. Az Utolsó Csata. Mennyország és Pokol, három menet, kiütésig, törülköző nincsen. Ennyi. Nincs többé világ. Mert ezt jelenti a világvége. Örökös Mennyország, vagy, attól függően, hogy ki győz, örökös Pokol. Crowley nem tudta, melyik a rosszabb.
Vagyis a definíció értelmében a Pokol a rosszabb, de Crowley még emlékezett rá, milyen a Mennyország, és sok dologban bizony hasonlított a Pokolhoz. Egyik helyen sem mértek tisztességes italt, például. A Mennyben uralkodó unalom pedig legalább annyira rémes, mint a Pokolban zajló izgalmak.
De ebből nincs kiszállás. Egy démonnak nem lehet szabad akarata.
…Mi nem engedünk el (engedd el)…
Hát, legalább nem idén lesz, még marad pár dologra ideje. Például megszabadul a hosszú távú lekötéseitől.
Eltűnődött, vajon mi történne, ha megállna itt, a sötét, nyirkos út szélén, kivenné a kosarat, meglendítené párszor és…
Valami szörnyű, az biztos.
Egykor angyal volt. Nem akart ő elbukni, csak rossz társaságba keveredett.
A Bentley hasította a sötétséget, benzinmutatója stabilan állt a nullán. Már több mint hatvan éve úgy állt. Voltak előnyei is a démoni létnek. Például nem kellett benzint vásárolnia. Csak egyetlen egyszer állt meg tankolni, még 1967-ben, hogy kapjon egyet az ingyenes James Bond-féle golyónyom-a-szélvédőn matricából, ami akkoriban nagyon tetszett neki.
A hátsó ülésen, a kosár mélyén fölsírt valami: az újszülöttek bombariadó-szirénára emlékeztető hangján. Élesen. Szófogyottan. És öregen.
***
Meglehetősen kellemes kis kórház, gondolta Mr. Young. Talán csöndes is lett volna, ha nincsenek az apácák.
Kedvelte az apácákat. No, nem mintha olyan lett volna, tudják, ballábas, vagy valami ilyesmi. Nem, ha arról volt szó, hogy el akarta kerülni a templomba járást, akkor az csakis a Szt. Cecília és Minden Angyalok temploma kapcsán jöhetett a szóba, az összes többit nem állt szándékában elkerülni. Az összes többinek kellemetlen szaga volt: padlófény lent, kissé gyanús füstölő a karzaton. Lelkének süppedős karosszékében ülve Mr. Young tudta, hogy Isten kínosan érzi magát emiatt.
Az apácákat azonban kedvelte, nagyjából ugyanúgy, ahogy az ember örül, ha az Üdvhadsereget látja. Az embernek az az érzése támadt, hogy minden rendben van, valahol valakik nem hagyják, hogy a világ kimozduljon a sarkaiból.
Ez volt az első találkozása a Sokatmondó Szent Beryl apácarenddel.3 Deirdre bukkant rájuk az egyik esete alkalmával, valószínűleg egy olyan alkalommal, amiben sok kellemetlen dél-amerikai volt érintett, akik más kellemetlen dél-amerikaiakkal harcoltak, a papok pedig buzdították őket ahelyett, hogy papos teendőkkel törődtek volna, például megszervezték volna a templomi takarítási rendet.
A lényeg, hogy az apácák elvben csöndes népek. Az alakjuk is megfelelő, mert pont olyanok, mint a csúcsos micsodák, amiket Mr. Young, emlékei szerint, a hifitornyok tesztelésére használt kamrákban látott. Nem volna szabad, hogy, mondjuk ki kereken, megállás nélkül pofázzanak.
Megtömte a pipáját azzal, amit dohánynak neveztek, bár neki nem ilyen elképzelései voltak a pipadohányról, már ez sem a régi, és azon tűnődött, mit szólnának az apácák, ha megkérdezné, merre van a férfivécé. Valószínűleg a pápától kapna valami megrovásfélét. Kényelmetlenül topogott hát és az órájára nézett.
Egy dologgal azért elégedett volt: az apácák határozottan nem engedték, hogy részt vegyen a szülésnél. Pedig Deirdre nagyon szerette volna. Megint mindenfélét olvasott. Jön egy gyerek, és tessék, hirtelen úgy döntött, hogy a szülése az egyik legörömtelibb élmény lesz, amit két ember együtt átélhet. Ez történik, ha hagyja, hogy maga rendelje meg az újságait. Mr. Young bizalmatlan volt olyan újságokkal szemben, aminek a belső borítóján olyan címek álltak, hogy „életstílus”, meg „alternatívák”.
Tulajdonképpen semmi baja sem volt a másokkal megosztható örömteli élményekkel. Az ilyen élményekkel a részéről teljesen egyetértett, sőt, talán a világnak valóban több másokkal megosztható örömteli élményre van szüksége, de azt világossá tette, hogy ebben az élményben a leghatározottabban nem akar örömtelien osztozni.
Az apácák pedig egyetértettek. Úgy találták, hogy a férfinak semmi keresnivalója a szülésnél. Amennyire Mr. Young sejtette, szerintük a férfinak sehol sincs semmi keresnivalója.
Befejezte az úgynevezett pipadohány tömködését és a váróterem falán lógó kis táblára esett a pillantása, ami közölte, hogy a saját kényelme érdekében ne dohányozzék. A saját kényelme érdekében inkább kifárad a bejárat elé, döntötte el. És ha még egy alacsony díszsövény is akad ott, a saját még nagyobb kényelmére, hát annál jobb.
Végigsétált az üres folyosókon, végül talált egy ajtót, ami esőáztatta hátsó udvarra vezetett, ahol tisztes szemeteskonténerek sorakoztak.
Megborzongott és kezével lefödte a pipáját, hogy rágyújtson.
Egy bizonyos korban minden feleséggel megesik az efféle. Huszonöt ártatlan év, aztán hirtelen eljárnak, hogy gépies gyakorlatokat végezzenek talpán kivágott vastag rózsaszín zokniban, és téged hibáztatnak, amiért sohasem kellett dolgozniuk a megélhetésért. Biztos a hormonok.
Egy nagy, fekete autó fékezett le a szemeteskonténerek mellett. Sötét szemüveget viselő fiatalember lépett ki az esőbe, kezében egy mózeskosárnak látszó tárggyal, és elsietett a bejárat felé.
Mr. Young kivette a pipát a szájából.
– Égve hagyta a lámpákat – mondta készségesen.
A férfi üres tekintettel nézett rá, ami arról árulkodott, hogy a lámpa a legkisebb problémája. Az autó felé legyintett. A fények elaludtak.
– Ez igen – mondta Mr. Young. – Infrás, igaz?
Kissé meglepte, hogy a férfi nem lett nedves az esőtől, és hogy a mózeskosár foglalt.
– Elkezdődött már? – kérdezte a férfi.
Mr. Youngot büszkeség töltötte el, amiért ilyen könnyedén fölismerték benne a szülőt.
– Igen – mondta. – Azt mondták, jöjjek ki – tette hozzá hálásan.
– Máris? Tudni, hogy mennyi időnk van még hátra?
Többes szám, jegyezte meg Mr. Young. Egy doktor, aki a közös szülés híve.
– Melyik szobában van? – kérdezte a férfi sietve.
– A hármas szobában vagyunk – felelte Mr. Young. Megtapogatta a zsebeit és megtalálta a gyűrött csomagot, amelyet a hagyomány kedvéért hozott magával.
– Osztozna velem egy közös szivar örömeiben? – kérdezte.
Ám a férfi addigra eltűnt.
Mr. Young gondosan zsebre tette a csomagot és a pipájára nézett. Mindig sietnek ezek a szegény orvosok. Minden istenáldotta órában dolgoznak.
1Értsd: mindenki.
2 Speciálisan Crowley-nak készítették. Egyetlen chipjének elkészítése is hatalmas összegekbe került, de Crowleynak volt rá pénze. Ez az óra adta meg az időt a világ húsz legnagyobb fővárosában és egy Másik Hely fővárosában, ahol csak egy időpont létezett, az is a Túl Késő volt.
3 Krakkói Articulatus Szent Beryl az ötödik század közepén halt mártírhalált. A legenda szerint Beryl fiatal szűz volt, akit akarata ellenére egy pogányhoz, Kazimír herceghez adtak feleségül. Menyegzőjük éjszakáján imádkozott az Úrhoz, hogy lépjen közbe, azt remélve, esetleg szakálla nő, és előkészített egy apró, hölgyek számára készült, elefántcsontnyelű borotvát, hátha ez a csoda bekövetkezik; ehelyett az Úr Berylt azzal a csodálatos képességgel áldotta meg, hogy folyamatosan, megállás, lélegzetvétel és étel-ital nélkül képes volt bármiről beszélni, locsogni, ami csak az eszébe jutott, bármilyen jelentéktelen dolog legyen is.
A legenda egyik verziója szerint Berylt három héttel az esküvő után Kazimír herceg saját kezűleg fojtotta meg, úgy, hogy a házasságot még el sem hálták. Szűzként és mártírként halt meg, megállás nélkül fecsegve.
A legenda egy másik verziója szerint Kazimír herceg füldugókat szerzett magának, Beryl pedig ágyban, párnák közt halt meg hatvankét éves korában.
Sokatmondó Szent Beryl apácarendje arra esküdött föl, hogy minden körülmények között utánozza Berylt, kivéve kedd délutánonként, amikor fél órára befoghatták a szájukat, és ha kedvük tartotta, asztaliteniszezhettek.
