Dühös könyvre számítottam. Tombolóra. Helyette egy szerencsétlen nő igen szerencsés és őrülten fordulatos történetét kaptam. Ajánló!
Nem tudom és nem is akarom levetkőzni azt a rossz szokásomat, hogy nem fordítok kellő figyelmet a fülszövegekre, helyette beleolvasok a könybe és ha tetszik, olvasom tovább.
Elle Cosimano könyve a Finlay Donovan ölni tudna olyan svunggal indul, hogy abba beleremeg minden nő. Az anyák azért, mert pontosan tudják, hogyan érzi magát Finlay Donovan, a kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Akik pedig csak elképzelik ezt a helyzetet, halálosan megrémülhetnek attól, hogy egyszer ilyen állapotba kerülhetnek.
Pedig de! A bőröd alá kúszik a tomboló frusztráció. Semmivel sem úgy haladsz, ahogyan szeretnéd vagy ígérted önmagadnak, a főnöködnek, a szomszédnak, az anyádnak, a férjednek, a banknak, a barátnőknek.
Finlay élete is totál káosz.
Ám amíg a gyilkos indulatot a legtöbb nő szépen csiszolnt metaforaként érti, Finlay tulajdonképpen elvállal (mondhatni, nem tud nemet mondani) egy bérgyilkosságra. Mire pedig nemet mondana, van egy hullája és rengeteg pénze.
A börtön nem szerepel a frusztrációoldó terápiái között, tehát nyomozni kezd. A dolgok pedig csavarodnak és kuszálódnak, nagyon furcsa dolgok történnek és valahogy úgy alakulnak, hogy Finlay élete mindig egy picivel jobb lesz.
Őrület, igaz? Hogyan lehet valaki ilyen szerencsésen szerencsétlen?
Elle Cosimano nem spórol a váratlan fordulatokkal, a meghökkentő részletekkel. Annyira nem, hogy kicsit fárasztó is ez a nagy pörgés, miután végigküzdötted két gyerekkel az esti rutint és kicsit hulla vagy. (Nem a regényben, a valóságban.)
Többször bealudtam a könyvön. Ezt nem szokták a fülszövegre ajánlóként írni és az álmoskönyv szerint se jelent semmi jót.
De!
Elolvastam a könyvet. Legtöbbször szerettem is. Szórakoztatott, kikapcsolt, olykor megmosolyogatott. Nem imádtam, de egy könnyű kalandhoz bármikor ajánlom.
