David Walliams-t a Gengszter nagyival szerettük meg, most pedig itt van egy nagyapa, aki igaz, hogy kicsit szenilis, de mégiscsak vadászpilóta volt régen.
Walliams könyveivel az a legnagyobb baj, hogy akkorák, mint egy “kéménytégla” és olvasáshoz nem túl nagy kedvvel hozzáálló fiamnak ez a méret rettentő. Persze, amikor belelapoz és felfedezi, hogy az oldalon a sorok nagy betűkkel és szellősen szedettek, ráadásul illusztrációból sincs hiány, megnyugszik, hogy talán mégis érdemes nekiállni a könyvnek, nem fogja a könyv legyűrni. És ezt minden Walliams könyvnél eljátssza, akármennyire is tetszett neki az előző.
A nagy szökés tökéletesen illik az eddigi David Williams könyvek sorába, azt hozza, amit várunk tőle. Egyszerre vicces és megható, izgalmas és szívszorító, tabukra fittyen hányó és okos.
A történet főszereplője Jack és nagapja, Bunting repülőalezredes, aki a II. világháborúban vadászpilótaként harcolt, most viszont régi szokásainak és régi életének rabja. Néha azt is elfelejti, hogy unokáját Jacknek hívják, azt hiszi, hogy a háború még nem ért véget. Demenciája mindenkit megvisel, kivéve Jacket, aki mindennél jobban szereti nagyapját, és elhatározza, kimenti az idősek otthonából. Unoka és nagypapa élete innentől igazán kalandossá válik.
David Walliams nem mesevilágot teremt, hanem a gyerekek számára megszelídíti azokat a dolgokat, amelyeket mi felnőttek gyakran távol tartunk magunktól és a gyerekeinktől is, mert gúzsba köt minket a tehetetlenség, a félelem vagy a zavarodottság. Walliams feloldja a tabukat övező zavar, empátiára tanít és közben remekül szórakoztat. A nagy szökés igazi nagy kaland és remek olvasmány.
