Harminc éve aludtam utoljára a nagyszüleimnél abban a “tiszta szobában”, ahol fénykígyók futottak a padlón. Már el is felejtettem, de Dániel András visszarepített a gyerekkoromba!
Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!
Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!
A 21. században csak olyan könyvek kinyomtatásának van értelme, mint Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló! című alkotásának. Minden másra ott az ebook.
A Nincs itt semmi látnivaló! a borítóján a hatalmas lyukkal már akkor megvett minket – engem és a majdnem nyolcéves fiamat -, amikor még egy sort se olvastunk belőle, majd oldalról oldalra derül ki, hogy legalább annyi rétege van, mint egy Shreknek vagy egy hagymának: egyszerre különleges mese, vizuális kaland, kibogozott érzelemgombóc és gyermekkorba repítő “madeleine”.
Dániel András ebben a történetben azt a hihetetlen rövid, de hihetetlenül hosszúnak tűnő pillanatot ragadta meg, amikor lámpaoltás után a sötétség felfedi, elsuttogja a titkait, a képzelet pedig szabadon szárnyal az álom és az ébrenlét mezsgyéjén.
A Nincs itt semmi látnivaló! a kicsik számára humoros-kedves megfejtés az éjszakai sötétben elnyúló árnyakra, amelyek lehetnének félelmetesek is, ha Dániel András nem mutatná meg a sötétségen túli lényüket. A felnőtteknek, akik hozzám hasonlóan abban a pillanatban elalszanak, amikor a fejük a párnára ér, ezzel a könyvvel a gyerekkor egy olyan elfelejtett szegletébe “spawn-nak”, ahol fénykígyók kúsznak a padlón az elhaladó autók lámpájától.
Újra gyerek voltam, aki hallgatja az elhaladó autók gumijának surrogását és a padló ropogását. Arcomat szúrta a krepp ágynemű. Mindezzel együtt enyém volt az a bizonyosság is, hogy a nagyszüleim ott alszanak a másik szobában és reggel találkozunk. Reggel vizes lesz a lábam a harmattól a kertben és nagyi előveszi a konyhaszekrényből az aludttejet. Csak kicsit kell aludni itt a szobában egyedül.
A Nincs itt semmi látnivaló! éppen olyan jó, mint az összes Dániel András könyv, de a gyerekkori emlékeim miatt, most a kedvencem.
Kiadó: Pagony, 2020
