Lélegzetelállító látvány, bugyuta történet. A Csizmás, a kandúr lehetett volna az év animációs meséje, de nem lett az. Kegyelem kettes. Láttam már sokkal rosszabb animációs filmet is (Pirosszka), de a Csizmás, a kandúr (Puss in Boots) nagyjából és egészen pocsék. Persze vannak jó, sőt nagyon vicces pillanatai és ennél látványosabb mesét még nem láttam az óriási vásznon, azonban a mese üres. Annyi izgalmat tartogat, mint egy osztálytalálkozó, amely egy furcsa buliban csúcsosodik ki és másnap már igencsak kínos, ami egy üveg bor után még jó ötletnek tűnt. Arra már volt példa, hogy ismert mesehősökből hogyan lehet egy új és nagyon jó mesét kerekíteni (Shrek), most viszont a Csizmás Kandúrnak álcázott Antonio Banderas megismételt minden latin-amerikai klisét, amit valaha egy gitárral elmeséltek, ráadásként pedig előbukkan Jani és Juli (a mézeskalácstól megcsömörlött és boszorkányégetés után rossz útra tért egykori Jancsi és Juliska), valamint az okostojás Tojás Tóbiás és babjait vesztett, börtönben megöregedett Babszem Jankó. Természetesen nem maradhat el a Salma Hayekbe oltott Puha Pracli sem, aki egyszerre aranyozza be és keseríti meg a kandúrok életét, akárcsak az aranytojást tojó lúd. Vállaltan szigorú vagyok a Csizmás, a kandúrral, éppen úgy, mint a tanár az eszes, de lókötő gyerekkel. Fiam, ha hülye lennél, akkor ez egy jól megérdemelt négyes lenne, de így ilyen slendriánul, csak a Shrek farvizén csordogálva és a cukimuki macskaságra építve kegyelem kettes. Tudtál volna jobbat is! A meséért nem érdemes megnézni, de a látvány megéri a mozijegyet.
