Csernobil – Nem menekülhetsz a hatása alól!

Csak a hazugság veszélyesebb az atommag-hasadással játszó szervilis kádereknél. A csernobili atomerőmű-baleset nem csak a múltunk, de a jelenünk is.

Sorozat: Csernobil

1986. április 26-án 9 éves voltam. Nincs sok “történelmi” emlékem ebből az időből, de emlékszem a Lenin képekre az osztálytermekben, a könnyező pálmára a folyosó végén és a lépcsőfordulókban, a Szovjetuniót és a szocializmust dicsőítő dalokra, Kádár fotójára az újságban, a tanácselnök öltönyére, a szovjet kiskatonákat szállító harckocsik dübörgésére, az UAZ-okra, az IFA-kra, a ZIL-ekre és a fekete Volgákra is.

Halvány emlékeim, inkább érzésfoszlányaim vannak Csernobili atomkatasztrófáról: a bizonytalanságról, ahogy az emberek fejében egymásnak feszült az atomrobbanás réme a hivatalos propaganda kommunikációval. Egy idei se én, se az öcsém nem ehettünk a kertben termett zöldségekből, gyümölcsökből, de szerintem a nyár közepére ez a tiltás elmúlt.

A rendszer ostoba nagyképűsége

Az HBO minisorozata a Csernobil (Chernobyl) csontig hatol. Minden túl ismerős, pedig gyerekként még nem is értettem a lényeget, a rendszer eszement működése és hazugsághálója csak később állt össze benne. A sok hazugság, az emberek kiszolgáltatottsága és a végtelen naivság torkon ragadott, fojtogatott. Sőt, üllőként ül a mellkasomon, képtelenség letenni, mert attól, hogy a csernobili atomerőmű-baleset 33 évvel ezelőtt volt és most egy betonszarkofág-sebtapasz takarja, örök mementója az autokrata rendszerek életünkre gyakorolt végzetes következményeire. Emlékeztet arra, hogy a féligazságokkal és hazugságokkal tökéletesre csiszolt külcsín alatt minden pusztul, enyészik és tragédiához, tragédiák sorozatához vezet.

Az atomerőmű-baleset már önmagában elég erős és érdekes esemény ahhoz, hogy filmre vigyék, ám a sorozat nem áll meg ott, hogy bemutassa, mi történt a négyes reaktorban, az egész kommunista rendszer ostobaságáról, arrogáns nagyképűségéről, kegyetlenségéről és romlottságáról ad teljes képet.

A Csernobil forgatókönyve zseniális

Az ötrészes sorozatban Craig Mazin forgatókönyvíró nagyon tudatosan építkezik, tudatosan adagolja az információkat és köti össze a szálakat. A Csernobilban nem az a kérdés, hogy a speciális csapat meg tudja-e akadályozni a balesetet – történelmi tény, hogy a négyes blokk felrobbant -, tehát nincsenek robbanást megakadályozó hősök, mint az akciófilmekben, sokkal inkább az a kérdés, hogy mit tanulhatunk az eseményekből, amelyek az atomerőmű balesethez és emberi tragédiák sokaságához vezettek. Csak így van értelme bárminek, különben minden áldozat, minden erőfeszítés, minden önfeláldozás hiábavaló volt.

Valery Legasov (Jared Harris) atomtudós nyitó mondatai és öngyilkossága olyan keretet és felütést ad a történetnek, amely a kommunista rendszer bugyraiba visz, ám a sorozat végére azt érezzük, hogy amit tudtunk, éreztünk vagy sejtettünk a rendszer pokoliságáról semmiség ahhoz képest, amilyen valójában volt. Legasovot használta, megrágta, majd kiköpte a rendszer. 1988-as halálakor valószínűleg azt hitte, hogy a kommunista rendszer sohasem fog megbukni, sohasem derülnek ki a rendszer hazugságai és bűnei.

 

Maghasadás

Legasov mindig ismerte a rendszert, tudta, látta a hazugságait. Boris Shcherbina (Stellan Skarsgård) viszont igazi kommunista káder, aki hitt a rendszerben, ám a rendszer őt is megrágta és kiköpte. A hülyeség-hegyén állva kellett szembenéznie a hazugságokkal, a butasággal és a képmutató arroganciával.

Igen erős jelenet, amikor három önként jelentkezőt várnak, akik a víztároló rendszerben kinyissák a beszorult zsilipeket és leengedjék a vizet, hogy megakadályozzák az egész erőmű felrobbanását, ami még nagyobb katasztrófához vezetett volna. Úgy gondolták, hogy ezt a három embert a biztos halálba küldik. Kegyetlen kérés volt, de talán ez volt a legtisztességesebb, mert Legasovon kívül senki se tudta, hogy mit vállal, hova megy és milyen következményei lesznek. A Pripjatyban élők, Shcherbina, az oltásra kirendelt tűzoltók, a besorozott kiskatonák, a bányászok, a likvidátorok, akik olyan erős rádióaktív sugárzásban dolgoztak, ahol a robotok nem működtek, az életükkel fizettek azért, mert egy hazug rendszerben kiszolgáltatottan életek. De az atomerőműben dolgozok sem voltak jobb helyzetben, a jelentések szépek voltak, de a valóság tele volt problémával, működésképtelen összetevőkkel, a katasztrófa kódolva volt.

A Csernobil nem könnyű történet, de látni kell. Szembe kell nézni azzal, hogy nincs az a szépre és tökéletesre csiszolt kommunikáció, ami a csúf valóságot igazzá változtatnál és megszüntetné a mételyt. Szembe kell nézni azzal, hogy a hatalom (és a tekintély) nem romlatlan, nem tévedhetetlen és az elnyomó rendszerek ellensúlyok nélkül olyan hazugságlavinákat kreálnak, amiben a megfelelő információk hiányában a legmegfontoltabb döntés is csak ügyetlen tipp lesz.

Ui: Zsombi, Dani, nézzétek meg!