Könnyfakasztóan humoros és fájóan szomorú könyv a 21. századi dolgozó anyákról, borzalmas borítóval. Nem csak anyáknak!
“Nem akarom, hogy a többi dolgozó anya is méltánytalanul szenvedjen. Igazán nem akarom. Azt akarom, hogy mind azonos mértékig legyünk a szarban”.
Nem ezzel a mondattal kezdődik Allison Pearson könyve, a Csak tudnám, hogyan csinálja (A kudarc komédiája, a siker tragédiája), hanem ezzel: “Hajnali 1:37 Hogyan kerültem én ide?” Jelentkezzen az az anya, aki ezt még sohasem kérdezte meg magától kialvatlanul, zaklatottan és lestrapáltan. Ugye, senki sem tette fel a kezét? Helyes. Azonos mértékig vagyunk benne…
Bevallom, én ezzel a borítóval és ezzel a címmel sohasem vettem volna könyvet. Borzasztó, mindkettő. Nem is én találtam meg a jelenlegi állapotomat igen plasztikusan bemutató könyvet, hanem egyik barátnőm adta a kezembe, mert őt “beszippantotta”. Én is így jártam – már amennyire beszippantásnak minősül, hogy minden este elalvás előtt 10-20 oldalt is képes voltam olvasni anélkül – szemben a fiam születése óta átlagos hárommal -, hogy félkönyökön elaludjak, ezért nem volt kérdéses, hogy a moly.hu közösségi könyves oldal felkérésére készült könyvajánló témája ez a könyv lesz.
Allison Pearson stílusa a könnyezve röhögünk és a nevetve bőgünk. Főhőse Kate Reddy harmincöt éves, kétgyerekes, dolgozó anya, aki a szentháromságot – munkahelyén kiválóan teljesítő munkaerő, tökéletes anya és szexi feleség szerepköröket – megpróbálja maximálisan teljesíteni, és persze a lakás se szaladjon, a hűtő se legyen üres és a karácsonyfa alatt is legyen ajándék stb. Mivel kevés az idő és sok a tennivaló, Kate feszítetten él, keveset alszik, állandóan rohan és állandó lelkiismeret furdalással küzd, mert sehol sem tud százszázalékos teljesítményt nyújtani.
Kate Reddy tipikus 21. századi nő. Olyan, mint én, és olyan, mint sokan mások. “To Do” listákból áll az élete. A nagy tempóban és a sok feladatban elfelejt boldognak lenni, és meg kell tanulnia önzőnek lenni, lelassítani és megtalálni a harmóniát. De a mókuskerékben olyan nehéz feladatnak tűnik megállni… Miközben szakadatlanul loholok, eszembe jut, milyen könnyen mondtam kamasz koromban anyunak, hogy csak akarni kell és az embernek arra van ideje, amire akarja. És csak rohanok. Rohan Kate is. Üzleti útra, irodába, lánya betlehemes játékára, intim tornára, haza, mesélni a gyereknek, elolvasni a leveleket… Sablonosnak tűnik, de nem az. Ez lenne a felnőttség? Nem tudom.
A Csak tudnám, hogy csinálja (GABO kiadó) vicces és szívszaggató, de közben okos is. Nem csak anyáknak ajánlott.
Kicsit megállni... A világjáró moksha-táska a Galapagos-szigeteken
