Tarantino megint több száz liternyi művért használt el, viszont elkészítette mestermunkáját, már ha tényleg elkerülhetetlen az áthallás a film utolsó mondatánál.
Kénytelen vagyok szuperlatívuszokban beszélni Tarantinoról. A film zseniális, azonkívül pedig felháborító, undorító és agyament, akárcsak a II. világháború. Szóval tökéletesen megeleveníti az esztelenséget. Kétség kívül a legfelkavaróbb háborús film, pedig úgy kezdődik, mint egy spagetti-western. Aztán a nevetés és a döbbenet egymást váltja, totális érzelmi hullámvasút, végül pedig a moziból kifelé jövet mosolyog az ember lánya, mert jó film volt ez. Nagyot üt. Jó, hogy nagyot üt.
A filmet nem lehet elmesélni – valószínűleg, ha el lehetne mesélni, akkor Tarantino nem filmet forgat, hanem könyvet ír -, de Brad Pitt játszik benne és Tarantino kihozta belőle az igazi színészt. Egyébként a film a náci megszállás alatt álló Franciaországban játszódik, ahol a nácik egyszerre vadászok és üldözött vadak. A film nem ragaszkodik egyetlen történelmi adathoz vagy tényhez, Tarantino – aki a forgatókönyvet is jegyzi – egy mesét írt a háborúról, de tarantinosan, sok vérrel, sok túlzással és igen morbid nézőpontból.
Apró érdekesség, hogy Tarantino a film címét Enzo G. Castellari 1978-as The Inglorious Bastards című alkotásától kölcsönözte, viszont az eredeti ötletért Castellari jutalmat kapott: önmagát alakítja Tarantino Inglourious Basterds filmjében.
